Azonnal meg kellett műteni.
Marsi Anikót megoperálták, férje, Palik László pedig a Dominikai Köztársaságban forgatja az Exatlon Hungaryt, így a pár két fiára, Vilmosra és Vincére a nagyszülők vigyáznak. Marsi Anikó a Blikknek mesélte el, hogyan szenvedett balesetet:
“Az iskolába menet – ahogy úton voltam összeszedni a fiaimat és egy másik anyukával beszélgettem éppen –, elmerülve egy beszélgetésben elbotlottam egy járdaelemben, amit nem vettem észre, így elestem. Az esés következtében, közvetlenül a térdem felett kettétört a combcsontom. Sok-sok évet éltünk ott, igaz barátokra tettünk szert. A barátnőm, dr. Seer Ágnes altatóorvos a siófoki kórházban, ahogy megtudta, hogy mi történt, azonnal kezébe vette az irányítást. Ő altatott, és a dr. Nagy Gábor traumatológus főorvos vezette csapat végezte a műtétet.”
Marsi Anikót a bokájától a combjáig begipszelték, egy hét múlva szedik ki a varratokat. Ezután 6 héten át csak mankóval közlekedhet, nem terhelheti a lábát.
Palik László is nehezen viseli a helyzetet:
“Ez a néhány nap, az igazat megvallva, nem esett jól. Nyolcezer kilométerre a feleségemtől, tudva, hogy súlyosan megsérült, és tudva azt is, hogy nem foghatom magam és szállhatok fel egy repülőre, hogy azonnal mellette legyek, mert nem veszélyeztethetem több száz ember munkáját, ezáltal a megélhetését itt a helyszínen. Szóval ezt a dolgot most szívesen kihagytam volna, ha rajtam múlik. De ugye, ez nem ilyen. Ezért aztán csak egy dolog maradt bennem mostanra: őrült hála. Hálás vagyok az orvosoknak otthon, akik a gondját viselik Ancsinak, a TV2 munkatársainak, akik mindent, de mindent megtettek és tesznek, hogy rendben legyenek a dolgok, a családtagjainknak, barátainknak és nem utolsósorban a fiainknak, hogy nagyon felnőttesen állnak ehhez a váratlan helyzethez.”

Fotó: YouTube/FEM3Cafe
Marsi Anikó rehabilitációja igen hosszadalmas lesz, hónapokig fog tartani, ő azonban hétfőn már munkára jelentkezne.
“Most, hogy ez történt, mindenki, de mindenki azonnal a segítségünkre sietett, kérés, kérdés nélkül. Az anyukám, a barátaink, a munkatársaink, a főnököm, Kökény-Szalai Vivien, az egész TV2, szóval mindenki. Elképesztő mennyiségű szeretetet és odafigyelést kapok. A jelenlegi prognózis szerint körülbelül egy hét a varratszedés, a gipsz, ami a bokámtól a combom tetejéig ér, hat hétig lesz rajtam, és addig csak mankóval közlekedhetek, majd azután még hat hét a rehabilitáció. Ha minden a tervek szerint zajlik, szeretnék hétfőn munkába állni, hiszen nem beteg vagyok, csak egy sérülésem van.”
Forrás: blikk