Bajba jutott Michael Jackson fogadott magyar fia

A most 29 éves Farkas Tamás a világsztárnak köszönheti, hogy életben van.

Michael Jackson több mint 50 millió forintot költött annak idején Farkas Tamás megmentésére, akit az egész ország a zenész fogadott magyar fiaként ismer.

A férfi most padlóra került: felmondott a munkahelyén, a családjával el kellett költözniük, a kilökődésgátló gyógyszereit pedig nem szedi már.

“A kislányunk asztmás, valamint a négy hónapos fiunknak is gond van az egészségével. Már nem bírtam elviselni, hogy az utazásokkal együtt napi 13 órát vagyok távol otthonról, ezért léptem ki a perbáli húsgyárból”.

Fotó: MTI

Két gyermekük mellett egy harmadik is született, ám ő 11 napos korában elhunyt születési rendellenesség miatt néhány évvel ezelőtt. A család Drágszélen bérelt egy házat, ám ebből ki kellett költözniük:

“Eladták a fejünk fölül, de a szomszédos Miskén találtunk egy üreset, és talán a hét éve tartó vándorlásunk is véget ér, mert már kinéztünk itt egy házat.”

Tamást Béluskaként ismerte meg Magyarország 94 nyarán, mivel nevelőszülei erre a névre keresztelték. Michael Jackson nálunk forgatott klipet, és a Heim Pál és a Bethesda gyerekkórházba is ellátogatott. Ez utóbbiban látta meg a májra és epére váró Béluskát.

“Ekkor már zöldessárga volt a bőröm, a víztől pedig fel volt puffadva a hasam. Arra emlékszem, ahogy Jackson ott áll az ágyamnál, és nem sokkal utána már vittek is a brüsszeli klinikára. Az első két műtét után a szervezetem kilökte az idegen szöveteket, de a harmadik operáció sikerrel járt. Utána még kontrollvizsgálatokon is voltam Belgiumban, és a drága gyógyszereket is fizette az alapítvány. Jackson több mint 50 millió forintot költött a megmentésemre, amiért életem végéig hálás leszek neki.”

Tamás négy éve nem szedi már a kilökődésgátló gyógyszereket.

“Az orvos először bolondnak tartott, de biztosan éreztem, hogy már nincs rá szükségem, és – lekopogom – azóta sincsenek komplikációk. Évente járok Pestre átfogó kivizsgálásra.”

Tamás Michael Jackson pedofilügyeivel kapcsolatban ezt mondta:

“Megvetem azokat, akik Michael Jackson emlékét bemocskolják, az a pletykás bejárónő pedig szégyellje magát. Élő példa vagyok arra, hogy igaz szeretet lakozott benne, és nem tudok úgy tekinteni rá, amilyennek utólag beállítják. Engem is átölelt, de semmilyen illetlen dolgot sem csinált, pedig egy hotelben laktunk, amikor 96 júliusában meghívott a pesti koncertjére.”

Tamás még nem akarja elkiabálni, de úgy néz ki, hogy talált új munkát, a közeli Kalocsán.

Forrás: blikk