A reptéren hagyta a kisbabáját az utas – visszafordult a repülő

Mit is felejtettem el…?

Már felszálltak a repülővel, amikor az egyik utasnak feltűnt, hogy valami mintha hiányozna. De mi is…? “Ja, a kisbabám!”

Nehéz elképzelni, de megtörtént. Egy szaúdi, Dzsiddából Kuala Lumpurba tartó utasszállítónak kellett visszafordulnia, miután egy utasuk kétségbeesetten jelezte, hogy a gyerekét a beszállókapunál felejtette.

A légiirányítók engedélyezték a pilótáknak a visszatérést és leszállást, a beszélgetésről felvétel is készült.

Az utasok egy része a pilótákat dicsérte az emberséges döntésükért, egy része pedig a „feledékeny” anyát szapulta.

Egyébként tavaly októberben történt egy hasonló, de kevésbé durva eset, akkor egy ötéves német kislányt hagytak a repülőtéren szülei, bár ők legalább nem repülőre szálltak, hanem landolás után, hazafelé indultak. Két külön kocsival hajtott el az apa és az anya, és mindketten úgy gondolták, hogy a másikuk viszi a lányukat.

Forrás: The Independent

Címlapfotó – illusztráció: iStock