Koós János rettenetes fájdalmát csak a színpad enyhítette

Az énekes már érezhette, hogy többé nem ragad mikrofont.

Koós János egyik, névtelenséget kérő barátja a Blikknek adott nyilatkozatában könnyeivel küszködve mesélt az énekes utolsó időszakáról:

“Néhány hete már mondogatta, hogy kórházba kell mennie, műteni fogják, és nagyon vészjósló volt, ahogy az operációról beszélt. Aggódott, hogy már nem épül fel, onnan már nem jön vissza. Szomorú volt ezeket hallani tőle. Nem adta fel a harcot, imádott élni, a családja, az unokája, a közönség szeretete éltette, de mintha elfogadta volna a sorsát, hogy számára hamarosan véget ér a dal.”

Fotó: YouTube/Sztárportré

Ettől függetlenül sokakat váratlanul ért a halálhír. Csongrádi Kata február 9-én találkozott utoljára Koós Jánossal, ekkor a telt házas S. Nagy István-emlékkoncerten lépett fel. Az énekesnő így emlékszik vissza erre:

“Bár nagy fájdalmai voltak, olyan lelkesedéssel és örömmel próbált, hogy az hihetetlen volt. Alig tudta fogni a mikrofont, viszont, amikor színpadra állt, ebből már semmi sem látszott, sőt, picit táncolt is.”

Pécsi Ildikó sírva mesélte el, hogy tavaly találkozott utoljára a zenésszel, aki régi barátja volt:

“Ő volt a meglepetés sztárvendégem a férjem 75. születésnapján. Bár tudtuk, hogy már mindannyian kicsit betegecskék vagyunk, olyan jól szórakoztunk… Csodás dolog, hogy elmondhatom: a barátunk volt.”

Poór Péter egy ideje már aggódott az énekesért:

“Voltak bizonyos jelek, mostanában lassúvá, botladozóvá vált a beszéde, tétova volt a mozgása, előfordult, hogy picit összevissza beszélt. Mintha kicsit utolérte volna Janit a kora, mert korábban nem volt ez rá jellemző, pedig elmúlt már nyolcvan. Többen észrevettük, hogy valami baj van vele, de nem szeretett róla beszélni, igaz, egy nőnapi fellépést már lemondott, mert kórházba készült.”

Zalatnay Sarolta arról mesélt, hogy amikor a színpadon állt Koós János, akkor mennyivel jobban érezte magát:

“Amikor felment, mintha kicserélték volna! Ott semmi nem látszott rajta. Igaz, olyan volt, hogy amikor kint álltunk a közönség előtt, akkor odasúgta, hogy most ‘mivel is kezdek’. Folyton hülyült, de visszagondolva már nem vagyok benne biztos, hogy ez az az utolsó időkben is így volt…”

Forrás: blikk