Pásztor Anna összeomlott: ezt mondta zaklatója öngyilkosságáról

Az énekesnőt egész életében kísérteni fogja zaklatója,  P. József halála,aki a börtöncellájában lett öngyilkos.

P. József nyaki ereit felvágva ölte meg magát egy fővárosi büntetés-végrehajtási intézményben. A hír teljes sokkhatásként érte Pásztor Annát, aki a Borsnak nyilatkozott a megrázkódtatásról, közben többször is elsírta magát.

“Megrendítő, alig találok szavakat… nagyon nehéz most. Tudom, hogy Józsefnek komoly problémái voltak, de hittem benne, hogy egyszer megérti, rossz dolog, amit velem, velünk tett, és jó útra tér. Rengeteg gondot okozott nekünk, de a szívem minden szeretetével fogadtam el a bocsánatkérését az utolsó tárgyaláson. A barátaitól tudom, hogy feltett szándéka volt már tinédzserkorában is, hogy megöli magát.

Mégis maradt, aztán megismert engem, és talán azt gondolta, magával visz. Meggyőződésem, hogy azon a tavalyi koncertünkön, amikor elkapták, akarta, hogy vége legyen az éle­tének. Most nem tudok másra gondolni, mint hogy mennyi felelősségem van nekem abban, hogy ez történt?

Fotó: wikipédia

Nem tehetek mást, csak azzal próbálom nyugtatni magam, hogy semennyi, hisz ő döntött úgy, hogy befejezi. Az édesanyja mit gondolhat? Hogy lehet túlélni egy ilyen tragédiát? Anyaként is mélységesen együttérzek vele. Őszinte részvétem József családjának és a barátainak. Nagyon sajnálom.”

Forrás: bors