Leköpte a kislányt az utas a repülőn, mert “nem fog egy kib*ott hároméves mellett ülni”

A 32 éves nő tombolni kezdett, mikor megtudta, hogy egy kisgyermek ül a közelében a repülőgépen.

A Floridából Las Vegasba tartó repülőgépen vette videóra egy utas Valerie Gonzales őrjöngését. A 32 éves nő nagyon kiborult attól, hogy egy kisgyerek utazik a közelében a repülőn.

Idegesen magyarázni kezdett, hogy nem ül „egy kib***ott hároméves mellett” majd hirtelen fogta magát, és leköpte a kislányt. Ezután a gyermek anyja hitetlenkedve kérdez rá a kicsitől, hogy leköpte-e a nő, mire a kislány vékony hangon helyesel.

Valerie ezután hőbörögni kezdett, hogy ő nem csinált semmit, majd elhagyta a gépet. Később próbált visszatérni a repülőre, és ekkor a reptéri dolgozókat is leköpte. A rendőröknek is elmondta, hogy ő nem ül egy hároméves mellett, és azt is megosztotta, hogy egész nap ivott. A terminált nem akarta önszántából elhagyni, így egy tolókocsiba ültetve tolták ki, a lábát lekötözve, mivel rugdosódott. 1000 dolláros bírságot kapott.

Forrás: blikk