Ezzel ríkatta meg a pilóta az idős utasát

Sokkal több ő, mint egy egyszerű utas.

Tisztelt utasaink, itt a kapitány beszél. Már hatodik éve dolgozom a Turkish Airline pilótájaként.

Egy igazán különleges nap a mai, mert egy nagyon fontos utast köszönthetünk a fedélzeten: a repülésoktatóm

– kezdte beszédét a pilóta az utasokkal teli repülőn.

Salahuddin Onan nem csak repülni tanított meg, de nem utolsósorban ő az édesapám.

20 évig szolgált kapitányként, 10 éven keresztül oktatott. Több ezer hozzám hasonló fiatalt képzett ki pilótának.

És most jönnek a legfontosabb mondatai:

Tanított mindet, vezetett minket, óvott minket. Minden tanítványa nevében a legnagyobb tisztelettel köszönöm neki, amit értünk tett és fejet hajtok előtte.

Milyen csodálatos, hogy ott voltál nekünk, milyen csodálatos, hogy tanítottál minket, és milyen csodálatos, hogy te vagy az apám!

– itt már nem bírta tovább, elsírta magát a férfi, akit aztán fia mellett volt tanítványai köszöntöttek.

Te mikor köszönted meg egy tanárodnak azt, amit tőle tanultál? Ne csak az iskolai tanárokra gondolj, hanem bárkire, aki egy fontos dolgot mutatott, mondott neked. Egészen biztosan sok ilyen ember van, csak nézz körül a környezetedben, mindenkitől lehet tanulni, mindenkiről lehet példát venni. Köszönd is meg, ha valami fontosat kaptál tőle!

A kapitány megköszöni

A tanulás csodálatos dolog… Ne feledkezzünk meg tanárainkról, akik annyit adtak nekünk!A török kultúrában a kézcsók és a kéz homlokhoz emelése a legmagasabb tisztelet jele, amelyet kizárólag az idősek, a szülők – és a tanárok érdemelnek ki.

Közzétette: Lantos Mihály – Tanulási Stratégiák – 2018. december 2., vasárnap

Tudtad? A török kultúrában a kézcsók és a kéz homlokhoz emelése a legmagasabb tisztelet jele, amelyet kizárólag az idősek, a szülők és a tanárok érdemelnek ki.