Dobni akarta barátnőjét, de részegen véletlenül megkérte a kezét

Még így is lehet, hogy happy end lesz a vége.

Szinte minden embernek van valamilyen örült sztorija, amit részegen követett el és megfogadta utána azt a bizonyos „sohatöbbetnemiszom” mondatot, amit aztán egészen a következő szombat estig sikerült betartani.

Történetünk főszereplőjének is sikerült alaposan becsiccsentenie és elkövetnie élete nagy bakiját: éppen dobni akarta barátnőjét, mert már egy ideje megcsalta, ehelyett véletlenül megkérte a kezét.

A másik nővel ugyanis annyira jól alakult a kapcsolatuk, hogy már a gyűrűt is megvette neki, és mindkét eseményt szilveszter estére időzítette.

Öreg hiba. Mondjuk, mindkettő megtörtént, csak nem a tervezett nővel.

Kijózanodása után a férfi a neten kért segítséget, miképp szerezhetné vissza a gyűrűt, hogy aztán a másik nőnek adhassa. Azt javasolták neki, hogy csak mesélje el a történteket, garantáltan hozzávágja a gyűrűt.

De aztán végül rájött, hogy mégis az első számú barátnő az igazi (vagy csak nem merte elmesélni neki az igazat?), így maradt a gyűrű és a közös jövőt tervezik. Csak aztán egy görbe este után nehogy máshogy alakuljon…

Forrás: RedditBors

Címlapfotó: iStock

Ha tetszett, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a következő nagy sztoriról sem!