Tudod, miért mondjuk a telefonba, hogy “Halló”?

A történelmi és nyelvészeti okok.

Alexander Graham Bell 1876-ban fejlesztette ki a használható telefont, ez még kétirányú, zárt vonalon működött. A telefonközpontot elsőként az akkor Thomas Edisonnal dolgozó Puskás Tivadar vetette fel, első kísérleti példányát pedig Bell cége valósította meg Bostonban 1877-ben.

Ahogy egyre inkább elterjedtebbé váltak a telefonok, előtérbe került a kérdés, hogy hogyan is szóljanak az emberek a kagylóba,hogy megerősítsék, hogy létrejött az összeköttetés. Bell nagy kedvence a tengeri hajózásban alkalmazott „ahoj” volt, és eleinte ez elég elterjedt is volt. A bonyolultabb „veszlek?” („do I get you?”) és „ott vagy?” („are you there?”) kifejezésekkel is próbálkoztak, ám mivel a kezdetekben még zajosak voltak a vonalak, ennél valami egyszerűbb kellett.

Fotó forrása: Fortepan

A források szerint Edison javasolta a „Hello” szót egy táviratban a pittsburghi Központi Körzeti és Nyomtatott Távirati Társaság elnökének, T.B.A. Davidnek:

„David barátom, nem gondolom, hogy szükségünk lenne hívócsengőre, mivel a ‘Hello!’ 10 vagy 20 láb távolságból is hallható. Mit gondolsz? Edison. – U.i.: a küldő és fogadó gyártásának első összege csupán 7 dollár.”

A “Hello” köszönés gyorsan elterjedt az amerikai telefonálásban. Ez a szó a germán nyelvek ősi változataiból eredeztethető, melyek mindegyike tartalmazott „heil” vagy „hail” hangzású, egészséget, jót kívánó köszöntést. Az Oxford szótár szerint a „hello” szó a régebbi „hallo”, illetve „hollo” alak elváltozása, amely maga az ófelnémet (a német nyelv legkorábbi önállónak tekintett változata, amelyet körülbelül 700 és 1050 között beszéltek) „hala” illetve „hola” alakból származik, és egy távolabb elhelyezkedő személy – mint például a folyó túlpartján lévő révész – a beszélőhöz hívására szolgált.

Forrás: mult-kor