Felesége és gyermeke élete között kellett választania a férfinek

A döntés, amit nem kívánunk senkinek.

Durva döntés elé állították a coloradói Frederick Conniet orvosai: születendő gyermeke és felesége élete között kellett választania, mivel egyszerre mindkét szerettét nem tudták megmenteni a doktorok.

A férfi felesége, Keyvonne 7 hónapos várandós volt, mikor elfolyt a magzatvize, és vérezni kezdett. Rögtön elvitte nejét a kórházba, ahol élete legnehezebb döntését kellett meghoznia.

Fotók: Facebook

Az orvosok ugyanis azt mondták neki, hogy súlyos komplikáció lépett fel, és feleségének erős belső vérzése van. A férfinek két választása volt: vagy rögtön megműtik párját, hogy elállítsák a vérzést, de akkor biztosan meghal a baba, vagy császármetszéssel világra hozzák a kicsit, de akkor az édesanya veszti életét..

Frederick noha mindennél jobban szerette feleségét, mégis úgy döntött, hogy a kislány életét választja.

“Úgy érzem, hogy bármennyire is nehéz volt, jól döntöttem. Ha Keyvonne mégis túlélte volna a műtétet, amire szintén kicsi volt az esély, soha nem bocsátotta volna meg nekem, hogy hagytam meghalni a gyermekünket. Tudom, hogy ő is ezt akarta, a kislányunkat választotta volna maga helyett.”

Az édesanya halála előtt néhány perccel még láthatott egy képet a csecsemőről. A nő életét viszont tényleg nem tudták megmenteni, a császármetszés után néhány perccel meghalt, így nem tudták az életmentő műtétet elvégezni rajta.

A kisbaba az Angelique Keyvonne Connie nevet kapta az édesanyja után. A férj megígérte, hogy mindent megtesz majd azért, hogy gyermekük tudja, milyen jó ember is volt az anyja.

Forrás: bors