“Illegálisan adták örökbe a fiamat”

50 éven át kereste gyermekét a nő.

Szívszorító történetet osztott meg egy nő arról, hogyan vették el tőle gyermekét.

“A bába azt mondta, ne érjek hozzá. Azért, hogy ne kötődjek hozzá, mert majd kötődik az édesanyjával.. Majd reggel jött a bába, és elvitte tőlem.”

Tressa Reeves kisfiát illegálisan adták örökbe, és csak 8 órát tölthetett el a babával, miután 1961-ben megszülte. Mindössze 20 éves volt, a szülei pedig nem engedték, hogy hazavigye a kicsit. Egy dublini intézménybe küldték, hogy megszülje a babát, akinek az ügye egy katolikus örökbeadó szervezethez került.

“Emlékszem, amikor aláírtam a papírokat, az egyiken hibás cím szerepelt. Szóltam, hogy én sosem jártam ott, erre a nővér azt felelte, hogy mindig ezt a címet használják.”

A babát elvették tőle, Teresa élete pedig ment tovább. Férjhez ment, és szült négy gyermeket. Azonban nagyon gyakran gondolt első gyermekére is. A 70-es évek végén visszament Dublinba, hogy megkeresse a fiát, de az örökbeadó szervezet azt mondta, nem szerepel az adatbázisukban.

Teresa 20 évvel később kapta csak meg az adatokat, és megdöbbenve látta, hogy ezek szerint fiát nem is örökbeadták, hanem egyenesen az örökbeadó szülőket jelöltek meg vér szerinti szüleinek…emellett fia nevét is megváltoztatták.

Teresa végül 50 év keresés után találkozhatott fiával. A férfit sokkolta, mikor megtudta, mi történt, de büszke édesanyjára, aki ennyi időn át kereste őt.

'My son was illegally adopted'

"My son was illegally adopted."The remarkable story of a woman's 50 year search for the son taken away when he was 8 hours old.bbc.in/2ME0JDC

Közzétette: BBC News – 2018. július 3., kedd

Főoldali illusztráció: freepik