Ékezetek és vesszők nyomában – avagy hova vezet a digitális levelezés?

Gondolatok.

Nem túlzás azt állítani, hogy a kézzel írott levelezésnek beáldozott. Sajnos. Persze akadnak még fehér hollók, de azon a pár, nosztalgiával átitatott, bársonyosan konzervatív lelken kívül, manapság már mindenki a telefonját püföli, ha közölni akar valamit ismerősével, szerelmével. Az információközlés egyértelműen gyorsabb és kényelmesebb formája ez, de több kérdést is felvet, amelyekre nem biztos, hogy teljes pontossággal lehet válaszolni.

A magyar nyelv – minden közhely nélkül – az egyik legkifejezőbb, részletesebb és szebb mind közül. Messziről országunkba tévedve, megtanulni sem egyszerű, mint ahogyan később választékosan használni sem az. Mindenütt ékezetek és igekötők nehezítik az ember dolgát, de ha már anyanyelvi szinten használjuk, páratlan élmény kifejezni pozitív, vagy éppen negatív érzéseinket. Így van ez írott formájában is. Az ezredforduló előtt kamaszodók még biztosan írtak kézzel levelet, ha más nem, az iskolában, hogy tudtára adják a három padsorral hátrébb ülőnek, hogy fogalmuk sincs a gyökvonás szabályairól. Persze pikánsabb félmondatok is landoltak olykor a tanár kezében a papírgalacsinok féltő szorításában, de ez már maradjon a múlt féltve őrzött kincsesládájában.

Akármennyire is bosszantó lehetett ez az éppen lelkesen magyarázó pedagógus számára, mégiscsak volt pozitívuma. Akkoriban ugyanis még le tudtunk írni helyesen egy összetett mondatot és mellette még viccesen illusztráltuk is mire gondolunk pontosan (sokkal kreatívabb megoldás volt ez, mint a ma használatos emoji, sor végére biggyesztése). A baj persze nem a kor trendi szófordulataival, vagy hangulatjeleivel van elsősorban. Sokkal inkább azzal az átformálódással, ami a nyelvünket és a helyesírásunkat veszélyezteti. Manapság, az írott kommunikációra alkalmas mobiltelefonok térnyerésének köszönhetően szép lassan leszokunk a helyesen írásról. Persze, bonyolult ékezetekkel, meg vesszőkkel bajlódni, amikor húsz másodpercünk van arra, hogy leírjuk a barátnőnknek, hogy milyen jó pasinál fizettük a kávénkat, ráadásul pontosan érti a: „Hallod, itt mien jo csavo aggya a kvt!” című mondatot is. A válasz pedig hasonlóan néz ki, hiszen kinek lenne kedve kiválasztani az összes ékezettel rendelkező betűt, ha a másik így is tisztában van a közlendőjével?

Nem szeretnénk nagyon mélyre ásni a témában, de az a tény, hogy a mai gyerekek 4-5 évesen úgy használják az okostelefont, mint anno a hintát, ijesztőnek tűnik. Persze nem csupán a helyesírás teljes elfeledésének veszélye miatt, de ez is egy intő jele lehet annak a felfordulásnak, ami zajlik. Talán eljött az idő, hogy sokkal több figyelmet szenteljünk értékeink hibátlan állapotának megőrzésére, amelyek lehetnek kézzel megfoghatatlanak is, akárcsak az anyanyelvünk.

Képek: pixabay.com