Újra együtt szerepelt Michael J. Fox és Christopher Lloyd, a Vissza a jövőbe! főszereplői

Igaz, csak a vörös szőnyegen, de így is megindító együtt látni őket.

A Vissza a jövőbe! filmek két főszereplője, Marty McFly és a doki, Dr. Emmett Brown, karöltve fotózkodtak a Martyt alakító Michael J. Fox alapítványának estéjén. Az 57 éves színésznél még 30 éves korában diagnosztizáltak fiatalkori Parkinson-kórt, ami egész életére nehézségek elé állította – eleinte az alkoholizmusba is menekült. Nem véletlen, hogy a sztár létrehozta a saját nevével fémjelzett, Parkinson-kór gyógyítását segítő alapítványt. Ennek az alapítványnak egyik estjén állt a piros szőnyegre egykori kollégájával, az immáron 80 éves, háromszoros Emmy-díjas Christopher Lloyddal.

Cindy Ord/Getty Images

 Jim Spellman/WireImage

“A Parkinson-kórral szenvedő emberek azt mondták nekem: amikor megtudták, hogy én is beteg vagyok, örültek. Értettem, mire gondolnak.” – nyilatkozta Fox, arra utalva, hogy a Parkinsonos betegek tudták: a sztár nagyobb figyelmet eszközöl majd ki ennek a gyógyíthatatlan rendellenességnek.

Forrás: LADBible