A legtöbben nem veszik észre a fő okot, amiért a diákok szidják az oktatást

Van egy lényegi ok, amiről megfeledkezünk.

Szinte már nap mint nap olvashatunk, hallhatunk a magyar iskolában fellelt megbotránkoztató, szakszerűtlen, vagy éppen csak elavult oktatási módszerekről, a tanulók szenvedéseiről, túl korai kelésükről, túl nehéz iskolatáskáikról, túl sok tanulnivalójukról, és így tovább. Amikor egy szakértő mondja ki ezeket a véleményeket, annak tudok is hitelt adni. De amikor maguk a gyerekek azok, akik harsányan dohognak a Facebookon, meg mindenféle egyéb platformon, az nekem valahogy mégiscsak visszás egy kicsit.

Pixabay

Egy tizenéves ugyanis, bármennyire is azt hiszi magáról, NEM rendelkezik még annyi bölcsességgel és élettapasztalattal, hogy meg tudja ítélni, mi a valódi túlterheltség. És ezzel nem azt mondtam, hogy nem hiszem el, hogy egyes diákok túlterheltek!

Csak azt, hogy szerintem sok gyerek háborog úgy, hogy nem veszi észre: amit át kell élnie, az még teljességgel a normális szinten van. Igen, a normálisba beletartozik az is, hogy néha sok a tanulnivaló, néha stresszelni kell egy kicsit a dolgozat miatt, és hogy reggeltől estig szól a napirend. Ezek azok a tényezők ugyanis, amik IGAZÁN tanítják a fiatalt az életben várható kihívásokra!

Mindig azon siránkozunk, hogy az iskolában nem is a szükséges dolgokra tanítják a gyerekeket. Na, a sok tennivaló, tanulnivaló, különórák és sportolás miatti rendszerezés, a prioritásfelállítás, a komfortzónán való túllépés, és igen, egy bizonyos mértékig a számonkérések miatti stressz pontosan a szükséges dolgok!

Azzal, hogy egy gyereket minden apró kellemetlenségtől megóvunk, ami az iskola miatt érheti, nagyon rosszat teszünk neki. De ezt ő ilyenkor még nem tudja – ezt nekünk, felnőtteknek kéne tudnunk. Hogy az egyetemen, meg aztán a munkahelyen, meg aztán a magánéletében majd nem lesznek mindenütt kíméletes és minden percben az ő lelki békéjét szem előtt tartó emberek, nem lesz féltő figyelem körülötte, hogy nehogy túlterhelje vagy túlstresszelje magát. És nincs kínosabb, mint amikor az embernek már felnőttként kell ezekbe beletanulnia… ha bele tud még egyáltalán. Nem beszélve arról, hogy mennyi kudarcot és sikertelenséget okoz az, ha az ember nem tanult bele ezekbe, ami miatt aztán még több lesz a stressz és a szorongás, és ez így gyűrűzik tovább és tovább.

Van egy lényeges dolog, amiről megfeledkezünk a nagy oktatás-szidalmazás közben (aminek sajnos jelentős része jogos): az, hogy az oktatás régen is kemény elvárásokat helyezett a diákok elé, csak most itt van a sok platform, ahol a fiatalok visszaigazolást kaphatnak dühöngéseikről. Ez pedig felbátorítja őket.

Közösen anyázhatják a tanárokat sok száz, vagy akár sok ezer kortársukkal együtt, nemcsak magyarországi, de világviszonylatban is. Kiírhatják a Pesten Hallottam csoportba fájdalmukat, mert biztos, hogy ezrével kapják majd érte a lájkokat és egyetértő iskola-fikázásokat. Nem az van, ami régen: a tanulók ma, a mindenhova elérő információcsatornák révén, folyamatos erőt tudnak gyűjteni a háborgásaikhoz, mert a sok emberből egy csokornyi biztosan egyet fog érteni velük.

Nem kell különösképpen végiggondolniuk, hogy jogos-e a nyűgjük, egyszerűen közzé teszik, ami épp fáj nekik, vagy amit túl soknak éreznek és úgyis megkapják, amit szeretnének. Pedig lehet, hogy éppen szükséges terhelési mennyiségről van szó, amivel közben erősebbé válnak.

Mindezt pedig még amellett, hogy mára már valósággal körbe lettek bástyázva jogokkal, szülői és orvosi igazolásokkal, hogy ilyen-olyan tanulási nehézségek meg rendellenességek miatt kapjanak felmentéseket – amiknek úgyszintén csak egy része az, ami jogos, a többi pusztán műprobléma. 

Az, hogy mindezt a legtöbben nem látják reálisan, szerintem borzasztóan káros.

Egy tizenéves már kellően érett ahhoz, hogy leüljünk beszélni vele erről. Hogy amit a közösségi média erejéből nyer, az nem mindig valódi. Hogy nem reális minden apró kellemetlenségért rögtön dühöngeni, elégedetlenkedni, és legfőképp az oktatási rendszert, a pedagógusokat szidni. Lokálisan kell nézni a problémákat, minden egyes kellemetlenséget megvizsgálva, és ahol szükséges, lépéseket téve. Van sok elviselhetetlen, szakszerűtlenül dolgozó pedagógus, és létezik a túlzott leterheltség is, csakúgy, mint régen. De valahogy egy kicsit fékezni kellene a lázadó korban lévő tiniket, hogy mindenre rögtön ráhúzzák ezt. Mert ez visszafelé fog elsülni, és sokat szenvednek majd később…