Oszter Sándor évtizedes titkokat osztott meg magánéletéről

Elárulta, mi miatt kötözte magát szíjjal a vonat alá, és hogyan élt hajléktalanként.

Oszter Sándor romantikus alkat, talán kissé túlságosan is – legalábbis az alapján, amilyen helyzetekbe a lángra kapott szíve sodorta fiatal srácként.

“Gimnazista koromban volt egy nagy szerelmem, akivel a köztünk lévő távolság miatt csak ritkán tudtunk találkozni. Én ugyanis Győrben laktam, ő pedig Sopronban. Egy szerelmes férfi előtt, amilyen jó magam is voltam, azonban nincsenek akadályok. Mindent elkövettem, hogy újra és újra láthassam. Akkoriban vad időket éltünk. A vonatállomáson mindenhol katonák és rendőrök posztoltak, és mivel nekem nem volt engedélyem az utazásra, ezért hazamentem, kivágtam anyám ágya alól a hevedert, a vastag szíjakat a derekam köré tekertem, és a vonat alá kötöttem magam.”

A szerelem annyira tombolt, hogy Oszter Sándor 21 évesen feleségül vette a fiatal lányt.

Fotó: youtube

“Nagyon kevesen tudják, de nem Donatellával kötöttem az első házasságomat. Teljes titokban, a szüleim beleegyezése nélkül vettem nőül az első szerelmemet. Anyám mit sem sejtett az egészből, úgy értesült róla, hogy házas vagyok, hogy már nem kaptam kedvezményt a vonaton, és pechemre neki küldték ki az értesítőt. Mondanom sem kell, nem volt boldog… Szó szerint kitagadott, elküldött otthonról, azt mondta, soha többé nem léphetem át az Oszter-ház küszöbét, látni sem akar! Így történt, hogy két évre hajléktalan lettem.”

Oszter Sándor számára nagyon kegyetlen időszak következett. Gallyakból, levelekből épített kunyhót magának, bogyókat és gyümölcsöket evett, és volt, hogy a hideg téli napokra behúzódott a város valamivel melegebb utcáira. Amikor tudta, meglátogatta a továbbra is Sopronban élő feleségét. Egyszer aztán kiderült, hogy a lánynak más férfi is van az életében, így válás lett a vége.

“Egy évvel a válás után megkerestem anyámat, és békét kötöttünk. A családi vagyonról azonban önként lemondtam.”

Forrás: bors