A 4 kislány együtt küzdött a rák ellen, megindító fotón a 2 évvel későbbi helyzet

A 3-5 év közötti kislányok nem ismerték korábban egymást, a tragédia hozta össze őket.

Korunk rettegett kórja a gyerekeket sem kíméli: a három-öt év közötti kislányok, Ava, Lauren, Chloe és McKnley az önfeledt gyerekkor pillanatait élték, majd egy időben lettek betegek, és kezdhettek harcolni az életükért. Hárman akut leukémiában szenvedtek, a negyedik kislány pedig a tüdőrák egy ritka formájában.

Mind a négyüknek kihullott a haja a kemoterápia hatására. Sok erőt adott nekik és szüleiknek is az, hogy a négy kislány között szoros barátság alakult ki a kórházban.

Fotó forrása: happiest

Ahogy egyikük anyukája mesélte:

“3 éves és nincs haja, de egyik barátjának sincs a kórházban, és ezért nem érzi annyira, hogy ő most más”

Szerencsére az orvostudománynak köszönhetően mind a négy kislány életben maradt. Ma vidámak és életerősek. Két évvel a kőkemény harcuk után újra találkoztak – a kórházban, ahol megmentették az életüket. Erőt adó és inspiráló látni a lányokat, akik leküzdötték a rákot, és a köztük kialakult kapocs még ma is él:

Fotó forrása: happiest

Forrás: happiest