Kulka János megrázó vallomása

A színész írásban adott interjút.

Az 59 éves Kulka János életét nagyban befolyásolja a 2016 áprilisi sztrók, az életmentő műtét után beszédzavarral küzd, lassan tér vissza a beszédkészsége. Az X – A rendszerből törölve című krimidráma forgatásán ennek ellenére nehéz feladatokat is könnyedén megoldott. Kulka János a Blikknek adott írásos interjújában drámai pillanatokról is vall.

Arra a kérdésre, hogy min szokott gondolkodni, elárulta, hogy idegenné vált saját maga számára:

“Megváltoztam. Ideges voltam és gőgös, amolyan „Majd én, majd én!” ember. Most megnyugodtam. Kívülről látom az egész korábbi életemet. Idegen vagyok a magam számára. Kulka János? Az ki?”

A riporter azon kérdésére pedig, hogy hogyan viszonyul az érte aggódó emberekhez, ezt mondta:

“Az emberek elfelejtenek. Tudom, hogy az van emögött, hogy zavarban vannak. De nem baj. Megnyugodtam. Megvilágosodtam. Elfogadtam, hogy ez van. Tényleg!”

Forrás: youtube/atv

Több olyan dolog is van, amiből a színész erőt tud meríteni:

“Mindennap felkelek, sétálok a kutyámmal, és utána már jön valahogy ösztönösen. Van egy kis kabrióm, és nagyon élvezem a vezetést.”

Kulka János azt is elmesélte, hogy beszédfejlődését leginkább az segíti, hogy egyfolytában gondolkodik, így magától jön vissza lassan a beszéd. A logopédussal már csak heti egyszer találkoznak. Az agy működése nagyon titokzatos, Kulka János például a betegség hatására főzni teljesen elfelejtett, és noha korábban folyékonyan beszélt angolul és franciául, most azt sem tud.

Az X forgatásával kapcsolatban pozitív élményekről számolt be:

“Az nagyon jó volt! Izgultam, de felszívtam magam, tele voltam energiával! A stáb pedig nagyon kedves volt velem. Fantasztikus volt! Előtte persze, Ujj Mészáros Károly rendezővel sokat próbáltunk. Emlékszem, 2017 telén jeges volt az út, és Károllyal egymásba kapaszkodva, csúszkálva araszoltunk, úgy mentünk a Focus Fox stúdióba próbálni. Elég nehéz fizikai jeleneteket várt el tőlem, mégis könnyedén meg tudtam csinálni őket. Maga a forgatás tavasszal zajlott, öt intenzív nap volt, reggeltől estig.”

Forrás: blikk