Antal Imre is megjegyzést tett a legendás bemondónő eredeti nevére

“Milyen név ez?” – kérdezte a tévést, akit akkor még Kurdics Juditnak hívtak.

Ma viszont már Endrei Judit néven ismeri őt az egész ország. A 65 éves legendás bemondónő az Anno az én tévém című könyvében idézi fel életének meghatározó, televíziózással eltöltött időszakát.

Annak idején Antal Imre mutatta be őt a nagyvilágnak, ám akkor még más néven.

“Az nem volt titok, hogy Kurdics néven születtem, de megkértek, keressek valami mást. Emlékszem, amikor Antal Imre bemutatott a képernyőn, ő is megkérdezte, hogy milyen név ez.”

Egy kis nosztalgiázásra hívlak Titeket :)Milyen emléketek van rólam, fiatal bemondóként, vagy később, amikor már műsorokban dolgoztam? 2-3 mondatban írjátok meg! Köszönöm :)

Közzétette: Endrei Judit Hivatalos Oldala – 2018. augusztus 5., vasárnap

A bemondónő ekkor már Szentendrén élt, így a Szentendrei nevet választotta, majd ennek rövidített verziója alapján lett végül Endrei Judit, amit hivatalosan is felvett később, a rendszerváltás után. A családja nem vette rossz néven a döntést:

“Őszinte leszek, igazából sosem beszéltünk erről apukámmal, de anyukámmal sem, aki jóval túlélte őt. Egyszerűen rám hagyták, és utólag is nagyon jó érzés, hogy mennyire elfogadták a döntéseimet. Mivel egészen fiatalon elkerültem otthonról az egyetemre, talán ezért sem szóltak bele az életembe.”

Forrás: blikk

Ha tetszett, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a következő nagy sztoriról sem!