“Utáltam és szerettem ezeket az ajtókat” – kezdte megható levelét a gyermekkórháznak az apuka

Kisfia felépülése után leírta, mit érez.

21 alkalommal kellett műteni a kis Gabrielt, aki gerinc-rendellenességgel született. Örökbefogadó szülei, Dan és Sofia Langlois – akik egyébként rajta kívül még három másik, speciális igényű gyereket neveltek – ezért rengeteg időt töltöttek vele együtt a wisconsini gyermekkórházban.

Amikor végre már úgy tűnt, hogy egy időre felhagyhatnak a kórházlátogatással, az apa egy megható levélben köszönte meg az orvosok és ápolók munkáját:

„Utáltam és szerettem ezeket az ajtókat. Szerettem őket, amikor először sétáltunk be rajtuk a feleségemmel, hogy megismerjük a gyermekünket. Gyűlöltem őket, amikor 20 műtét miatt léptem be rajtuk. Szerettem őket, mikor kifelé sétáltunk. Utáltam őket, mikor egy 10 perces vizsgálat miatt 180 mérföldet utaztunk. És szerettem őket, mikor kiderült, most jöttünk utoljára. Szeretnék minden gyerektől és szülőtől elnézést kérni, amiért én most így érzek. Bele sem merek gondolni, min mennek keresztül azok, akik végül nem örömmel hagyják el az épületet. Remélem, sosem lesz rá szükségem, addig pedig továbbra is szeretettel gondolok ezekre az ajtókra.”

Szavait sokan megosztották a közösségi oldalakon, leírták a saját történeteiket vagy éppen biztosították róla, hogy nem szabad emiatt bűntudatot érezni.

We just had to share this beautiful note we received from the father of a boy who has been coming to Children’s Hospital…

Közzétette: Children's Hospital of Wisconsin – 2018. szeptember 23., vasárnap

Forrás: Yahoo

Ha tetszett, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a következő nagy sztoriról sem!