“Az ön lánya nem beteg!” – a háziorvos szavai megváltoztatták a 7 éves kislány életét

Az életben néha elég egy-két jól odatett mondat a pozitív változáshoz.

A 7 éves Gillian Lynne édesanyját behívatták az iskolába, azzal, hogy gyermeke folyton zavarja a többieket az órákon, és nem figyel oda a tanárokra. Emiatt az anya elvitte a kis Gilliant egy háziorvosoz.

Lehet, hogy sok más orvos figyelemzavarosnak diagnosztizálta volna a gyermeket, és felírt volna valami nyugtatót, ám amit ez a doktor tett, az a lány egész életét megváltoztatta. Miután meghallgatta a kétségbeesett édesanyát, megkérte Gilliant, hogy maradjon nyugodtan, amíg ők megbeszélnek valamit az anyukájával. Bekapcsolva hagyott egy rádiót, és az édesanyával együtt kimentek a rendelő elé. Majd mondta az anyának, hogy jól figyeljen. Benéztek a rendelő alakén, és azt látták, hogy Gillian elkezdett ritmusosan mozogni a zenére. Erre az orvos azt mondta:

“Asszonyom! Az ön lánya nem beteg! Ő táncos! Vigye el tánciskolába!”

Az anya megfogadta az orvos tanácsát, Gillian pedig teljesen megváltozott attól, hogy olyan emberek közé került, akik ugyanolyanok voltak, mint ő.

Gillian Lynne élete pedig csodálatosan alakult. Táncos lett és Andrew Lloyd Webberrel együtt olyan musicalek fémjelezték nevét, mint A macskák vagy Az operaház fantomja. Emellett egy tánciskolát is vezetett és a Londoni Királyi Balettnek is tagja volt. Gillian egy boldogan megélt teljes élet után 2018 júliusában, 92 éves korában halt meg. Rendkívül sokat köszönhet az orvosnak, aki kislány korában meglátta benne a tehetséget.

Gillian Lynne sikertörténete7 évesen behívták édesanyját az iskolába, hogy a lánya folyamatosan zavarja a többieket…

Közzétette: Sikeres gyermek – 2015. szeptember 23., szerda

Forrás: Facebook