Egyértelműen a takarító bácsi vitte el a showt a Szenzációs Négyesben

Nem lehetett eltántorítani a munkájától.

Hetek óta megy az RTL Klubon élő adásban a Szenzációs négyes című vetélkedő, melyben a különböző korosztályok képviselői csapnak össze egymással. Bár az 50 felettiek már kiestek, most mégis egy játékon kívüli szenior vitte a showt.

Az egyik produkció véget ért, jött volna az értékelés, ám ekkor begyalogolt a színpadra egy takarító a seprűjével és a lapátjával, hogy a lehullott konfettiket összesöpörje. Olyan elmélyültek dolgozott, hogy fel sem tűnt neki, ahogy előbb diszkrétebben próbálnak neki szólni, majd rászegeződnek a reflektorok és tapsolnak is neki. Végül már a fellépők és a zsűri is beszállt segíteni, még ekkor sem esett le neki, hogy valami nem stimmel.

A hosszú közjáték után végre lekísérték a színpadról, akkor már a műsorvezető Istenes Bence is félve kérdezte meg a szerkesztőktől, hogy még adásban vannak-e.

Mindenesetre a helyszín tiszta lett.