Szabó Zsófi: Jövő héten lesz 10 hónapja, hogy nem alszom

Már tíz hónapja büszke édesanya Szabó Zsófi, ő sem csak az anyaság rózsaszín oldaláról tud beszámolni.

Már az első hetek után kiderült, hogy nem sok alvást engedélyez szüleinek a kis Mendel: “Este végig fent vagyunk, négy hete nem aludtunk semmit. Pár kilométert sétálunk éjszakánként, napközben meg alszik” – írta akkor a műsorvezető.

Azóta telt az idő, de az alvás mennyisége valószínűleg nem sokat nőtt, erről árulkodik Zsófi hajnali 4-kor megosztott Insta-storyja:

“Ezen az éjszakán megint többször kelek fel, mint a szokásos 3. Zsolti azt szokta mondani, ne írjam ezeket ki, mert sokan panaszkodásnak veszik. Pedig amúgy tényleg nem ez a célom. Tudom, hogy erőt ad nektek, anyukáknak, mert egy ilyen hajnali poszt után rengetegen írtok azonnal. Kitartás nekünk! Ezekért a gyönyörű gyermekekért bármire képesek vagyunk. Anyának lenni a legnagyobb ajándék a világon!!! Jövő héten lesz 10! hónapja, hogy nem alszom. Ha tudnám, sem akarnám máshogy megoldani ezt a “helyzetet”. Ez az én gyermekem, rám van szüksége éjjel. Nappal pedig besegít a mamája, az apukája és a testvérem. Szerencsés vagyok! Jó éjt nektek!”

Ha tetszett, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a következő nagy sztoriról sem!