Ezért tiltották ki a parlamentből a műkörmöt és a műszempillát

Most az erős sminkről konzultálnak Tanzániában.

Betiltotta a műköröm és a műszempilla viselését a tanzániai parlamentben Job Ndugai házelnök. A döntés értelmében a képviselők nem élhetnek házon belül ezekkel a szépészeti kellékekkel, sőt, ez nem csak rájuk vonatkozik, hanem minden odalátogatóra is.

A határozat hátterében az áll, hogy az ország egészségügyi minisztere felhívta a figyelmet ezek egészségügyi kockázataira, melyek aztán sokba kerülnek az államnak: évente állítólag hétszázan is kórházba kerülnek a műkörmök vagy műszempillák okozta egészségügyi problémák miatt.

Már az erős smink viselésének betiltásáról is konzultálnak.