Világítottak a csatában lesérült katonák sebei, majd meggyógyultak

Kiderült, hogy tényleg igaz a legenda.

Az amerikai polgárháború egyik fontos momentuma volt a Shiloh-i csata, amikor is az Ulysses S. Grant tábornok  (később elnök) által vezetett északi sereg 1862. április 6-7-én kőkemény harcban legyőzte a déli konföderalistákat. Háromezren meghaltak a harcban, és mintegy tizenhatezren megsebesültek.

Fotó forrása: wikipedia

Nem voltak túl jó esélyeik akkoriban a harci sérülteknek, mivel a sebek elfertőződése több áldozatot szedett, mint maguk a fegyverek. Ám a Siloh-i csatában nem így történt, és ezt akkor csodának gondolták, ma viszont a tudomány megtalálta az okát.

A katonák sebei halványkék színben világítani kezdtek, és hihetetlen módon nem fertőződtek el. Sokkal több katona gyógyult fel a csatában szerzett sebeiből, mint ahogy azt várták. A rejtélyes kékes fényt pedig angyalfénynek nevezték el.

Sokan azt hitték, mindez csak legenda, ám közel 150 év elteltével kiderült, hogy mégsem az! Egy különleges baktérium mentette meg a sérült katonák életét.

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium egyik mikrobiológusa a csata helyszínén nyaralt családjával 2001-ben. A tudós 17 éves fia kérésére megvizsgálta a talajt. Dr. Phyllis Martin épp a fényt kibocsátó baktériumok vizsgálatával foglalkozott, és feltűnt neki, hogy a csata helyszínén rengeteg a Photorhabdus luminescens nevű baktérium. Ez kékes színt áraszt magából, és antibiotikumot bocsát ki, hogy a baktériumokat megölje – ez fertőtleníthette a katonák sebeit.

Egy lárva, amit megfertőzött egy kék fényt árasztó baktérium.

View this post on Instagram

So there's a lot going on with this picture but its an interesting story to say the least. This is a wax worm larva that has been infected with entomophagous nematodes. These nematodes destroy their host internally by regurgitating bacteria that break down the insect's cell structure making it easier to ingest their host. The bacteria (Photorhabdus luminescens) produce a secondary chemical thats produces bioluminescence. There probably is no reason for the bioluminscense, but it makes for a cool comparison of when the wax worm is in light versus when in a dark room. Photo credit to @cameronstauder, one of the best lab mates on the planet #galleria #infection #nematodes #Heterorhabditisbacteriophora #heterorhabditis #nature #science #scientist #bioluminescence #bioluminescent #glowinthedark #bacteria #microbiology #microbes #entomopathogen #nofilter #naturalbeauty #Photorhabdusluminescens #photorhabdus #entomolgy #insects #insectofinstagram #insectsofinstagram

A post shared by Kaydubs (@kaydubsthehikingscientist) on

Ez a baktérium nem képes az ember testhőmérséklete mellett élni, a hűvösebbet szereti. A csata viszont áprilisban zajlott, amikor éjjelente nagyon hideg van; ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy annyi katona életben maradt.

Forrás: index

Kövess minket a Facebookon is: