Már Pataky Attila felesége is látott ufót

Teljesen hatalmába kerítette a pillanat.

Pataky Attiláról már régóta lehetett tudni, hogy hisz a földönkívüliekben, sőt, állítja, hogy telepatikusan megérzi a jelenlétüket is.

Felesége eddig csak a rockzenész elbeszélései alapján tudta, hogy néha megjelennek körülöttük az ufók, de most ő maga is arról számolt be, hogy pár hete megtörtént vele is a nagy találkozás.

 „A Balatonnál voltunk pár hete, egyszer csak felnéztem az égre és tudtam, hogy ott vannak. Éreztem, hogy közel vannak, azonnal szóltam Orsinak, és egy izzó fényes pont felé mutattam az égen. Látod, Csillagom, ez egy idegen objektum! Tudom, hogy földönkívüliek voltak, én meg tudom különböztetni egymástól az emberi és az idegen gépeket. Számtalan esetben hasonló repülő eszközökkel kísérleteznek a nagyhatalmak is, amit a földönkívüli fajoktól kapnak cserébe a „szolgálataikért” – mondta a Lokálnak Pataky, aki szerint feleségét teljesen hatalmába kerítette a pillanat.

Az Edda frontembere meggyőződése szerint a nagyhatalmak „leplezik, elrejtik az igazságot, pedig sokan tudjuk, hogy mi a valóság. Szeretném, hogy végre beismerjék, hogy köztünk élnek a földön kívüli lények, hiszen ezt ők tényleg tudják. Sokan nehezen dolgozzák fel, ha hasonló furcsaságokat látnak vagy élnek át, pedig a Men in Black című film csupán a jéghegy csúcsát mutatja be, a valóság sokkal több és keményebb annál. Több fajjal is lepaktáltak a nagyhatalmak a technológiáért cserébe. A Hold túloldalán élő sárkánylények, a drachonok is ilyenek, ezért nem lehet évtizedek óta hallani a Hold sötét oldaláról, mert tényleg a sötétség uralja.”

Ha tetszett, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a következő nagy sztoriról sem!