A haldokló kisfiú Ferrari-matricákat kért a koporsójára – az autós cég még életében lepte meg

Valóra váltották a nagy álmát.

Leukémiás lett Caleb Hammond, akinél sajnos a kezelések egy idő után már nem hatottak, végstádiumba került a 11 éves kisfiú. Így családja úgy határozott, kiélvezik vele a hátralevő időt.

Caleb tisztában volt azzal, hogy mi vár rá, azt kérte a netezőktől, hogy küldjenek neki Ferrari-matricákat a koporsójára, mivel nagy rajongója az autóversenynek. Furcsa kívánsága eljutott egy Ferrari-kereskedéshez is, ők még életében szerették volna megajándékozni a fiút.

Elvitték a Calebet egy versenypályára, ahol beöltöztették autóversenyző ruhába és kipróbálhatta, milyen 325 km/órával száguldani egy igazi Ferrarival.

„A vontatókocsit, a kamiont és a versenyautókat egytől egyig Iowába küldtem, hogy emlékezetessé tegyük a napját: neki még inkább élvezni kell minden napot, mert minden pillanat számít, sokkal jobban, mint nekünk” – mondta az autókereskedés főnöke.

A kisfiú iszonyatosan élvezte a napot, ezzel valóra vált egy nagy kívánsága.

„Azt hiszem, jól döntött, hogy azt választotta: éljen, amíg tud, és azt csinálhassa, amit szeret a még hátralevő időben, ahelyett, hogy egy kórházi ágyon feküdne” – vélekedik az apja, aki mindent meg is tesz ennek érdekében.

Forrás: Ladbible