A szemétszállító ember együttérzése és jósága számtalan könnycseppet csalt az internetezők arcára

“Meg kellett örökítenem a pillanatot, amikor Harold odatérdelt az apám mellé és imádkozni kezdett.”

Julie Bick nemrég egy igen megható történetet osztott meg Facebook-oldalán. Édesanyja elvesztése után nem sokkal édesapjánál Alzheimer-kórt diagnosztizáltak, ekkor pedig megfogadta, hogy minden idejét beteg apukájára szánja a jövőben. Azt viszont ő sem gondolta volna, hogy hatalmas segítsége érkezik egy szemétszállító munkás személyében.

“2017-ben Alzheimer-kórt diagnosztizáltak az édesapámnál, egy évvel azután, hogy édesanyám itt hagyott bennünket. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy azt az időt amit anyukámnál elvesztegettem, azt édesapámnál mind bepótolom majd. Két gyermekes anyuka vagyok, ezért ez egy nehéz feladatnak bizonyult. A legjobb megoldásnak az tűnt, hogy összeköltözzünk apukámmal. Ő ettől mérhetetlenül boldoggá vált, még a betegségét is sikerült elfeledtetni egy darabig. A környéken mindenki megkedvelte, többen pedig egy televíziós sorozat egyik karakteréhez hasonlították, mondván őt is mindenki szereti. Előbb-utóbb azonban újra kezdte legyűrni a makacs kór, amitől ez a mindig vidám ember is kicsit megrogyott. 

Ezelőtt semmit sem tudtam az Alzheimer-kórról, de amikor egyre jobban maga alá gyűrte apámat, komolyabban kezdtem vele foglalkozni. Sok házimunkától és hobbijától kellett elválasztanunk szegényt, amitől ő mély depresszióba esett. Sokszor hallottam, ahogy a szobájában sírdogál és úgy éreztem nem tudok rajta segíteni. Szörnyű érzés volt. Szerencsére kialakult egy napi rutinja, ami mindig felvillanyozta. A szemétszállítót, Haroldot igaz barátjának nevezte, ő volt az az ember, akit minden egyes alkalommal egyből felismert. Harold minden nap jött a szemétért, ekkor pedig édesapám ott várta a kuka mellett, hogy váltson vele néhány szót. Kettejük viszonya kívülről igaz barátságnak tűnt, holott tudtuk, hogy Harold semmit nem tud rólunk és az édesapámról. 

Az egyik reggel nagyon rossz hangulatban volt apukám. Megláttam ahogy sír, ez viszont őt rettenetesen zavarta. Begubózott a szobájába és ki sem akart jönni egész nap. Én a teraszon üldögéltem, amikor meghallottam a szemetes autót közeledni. Ekkor láttam, hogy édesapám a garázsban keresgél valamit. Odaléptem hozzá és érdeklődtem, mit szeretne. Azt felelte, hogy egy széket, mert alig áll a lábán. Amikor megkérdeztem tőle, hova tegyem le neki, azt válaszolta, hogy a kukához, hogy tudjon Harolddal beszélgetni. Kisétáltam vele a kocsifeljáró végéig és letettem a széket. Mielőtt a barátja megérkezett volna, apám rám nézett és így szólt: ‘Harold a barátom és egy vallásos ember. Szeretnék egy kicsit kettesben lenni vele és imádkozni érted és a családunkért.’ Először meglepődtem szavain, aztán szép lassan elindultam visszafelé, a szememben vadul gyülekező könnyek társaságában. Amit pedig a tornácról láttam életem legmeghatóbb élménye volt. Harold – a szemétszállító -, ott térdelt az édesapám mellett és együtt imádkozott vele. Egy másodpercig sem gondolkodtam, hogy megörökítsem ezt a pillanatot. Az elkészült képet aztán feltöltöttem Facebook-oldalamra, hogy mások is láthassák, micsoda együttérzés rejtőzik néhány embertársunkban. Nem sok kellett, hogy több ezren megosszák és kedveljék a posztot, ez pedig egyértelművé tette számomra, hogy a világnak igenis szüksége van a ‘Harold-féle’ önzetlenségre és segítőkészségre. 

Harold, köszönünk Neked mindent!”

Forrás és képek: lovewhatmatters.com