A szakértők megmondták, hány évesen jön rá a legtöbb ember az élet értelmére

Tanulmányban állapították meg, melyik életkorban jönnek rá sokan az élet értelmére.

A legtöbb ember tart az öregedéstől, mert azt hiszik, hogy 40 éves kor felett minden nehézkesebb lesz. Pedig szakértők megállapították, hogy az öregedésnek bizony komoly előnyei is vannak, mivel az évek múlásával a legtöbb ember önbizalma növekszik.

A szakértők megállapították, hogy a 60 éves kor körüli években jön rá a legtöbb ember az élete értelmére, ekkora megtalálják a céljukat, önbizalmuk megnő és tudják értékelni minden napban a szép pillanatokat.

 A Psychological Bulletin szaklapban megjelent tanulmány társszerzője, Ulrich Orth szavaiból kiderül, hogy nem a fiatalkor a legjobb egy ember életében:

Fotó: freepik

“A középkorúság egy ember életében a legstabilabb időszak úgy anyagi, mint érzelmi szempontból. Sőt, ezek az emberek képesek másokon is leginkább segíteni, mivel kellően tapasztaltak és pénzügyi szempontból is rendben vannak a dolgaik”

A kutatók 165 ezer ember életét elemezték ki, és megállapították, hogy az önbizalmi index növekedésének első hulláma 4 és 11 éves között történik, majd kamaszkorban sérülhet az önbizalom, mert ekkor a fiatalok már összehasonlítgatják magukat másokkal. Ám ezután az önbizalom jellemzően stabilabbá válik, és csak 70 éves kor után történik újabb önbizalomvesztés, amikor az emberek elveszítik társukat, barátaikat, és az önmagukról való gondoskodás nehézkesebbé válik.

Forrás: filantropikum