9 döbbenetes tény a Földről: a 2034-es év jelenségét még látni kellene…

Egyébként azt tudod, mennyivel megy a tavasz?

Az alábbiakban olyan érdekességeket tudhatsz meg a bolygónkról, amit jó eséllyel álmodban sem gondoltál volna.

Az ózonlyuk nem tágul, hanem zsugorodik

Kutatások bizonyítják, hogy 2015-ben az ózonlyuk az Antarktisz föloött 4 millió négyzetkilométerrel kisebb lett a 2000-es méretéhez képest. A Montréali jegyzőkönyv, ami a sztratoszférikus ózonpusztításért felelős humán vegyülettípusok termelésének fokozatos megszüntetését célozza meg, a legfontosabb és legeredményesebb nemzetközi környezetvédelmi megállapodás. Korábban is állították már a tudósok, hogy az ózonlyuk zsugorodik, de most már bizonyíték is van rá.

A leghidegebb hőmérséklet, amit eddig a Földön mértek, -89,4 Celsius fok volt – és július közepén mérték!

Méghozzá 1983. július 23-án, az antarktiszi Vostoknál.

A tavasz 3,2 km/h-val közlekedik.

Ezt úgy állapították meg a kutatók, hogy különböző területeken élő, különböző növények kivirágzásának sebességét mérték meg és átlagolták.

Tian Shan az egyetlen hegység, ahol nem emelkedik meg senkinek a vérnyomása.

A tengerszint feletti egyre nagyobb magasságokban tartózkodás a vérnyomás progresszív emelkedését (14/10 Hgmm) okozza. Van azonban egy kivétel: Tian Shan, ahol a lakosoknak sokkal alacsonyabb a vérnyomása, mint a fennsíkon élő embereknek.

Wikipedia

Kimolos szigetének talaja folyékony szappan.

A mindössze 53 négyzetkilométer nagyságú görög sziget talaját minden esőzéskor habzó folyékony szappan kezdi beborítani. Az összetétele ugyanis egy természetes szappan, amit a helyiek bátran használnak is mosdáshoz.

Wikipedia

Az Amazonas folyó alatt fut egy másik folyó.

3900 méterrel a földfelszín alatt van a majdnem 6 ezer kilométer hosszú és 400 kilométer széles Hamza, ami elképesztően lassan folyik – évente csupán pár métert tesz meg, vagyis lassabb, mint a gleccserek. Mélyen a felszín alatt folyik bele az Atlanti-Óceánba.

Pangea, a szuperkontinens jön vissza!

Persze megélni nem fogjuk, de azért érdekes lehet tudni, hogy a 300 millió évvel ezelőtti állapot, amikor lényegében minden földrész egyben volt a bolygón – ezt hívták Pangeának – visszatérőben van. A tudósok szerint 250 millió év múlva alakul majd ki Új Pangea, amikor ismét összeállnak majd a szétszakadozott kontinensek.

Az Antarktisz 25 év alatt 3 billió (3, 000, 000, 000, 000) tonna jeget veszített el.

Ebből csak 2017-ben 1 millió tonna olvadt el – Jamaica méretének fele.

Wikipedia

2034-ben egy hatalmas árnyék fog átfutni a Földön.

Egy japán műhold, a Himawari 8 2016-ban különleges jelenséget kapott lencsevégre: fényes nappal egy óriási árnyék vonult végig a bolygón. A felvétel a március 9-i napfogyatkozás közben készült, bő 33 ezer kilométeres távolságból. Ez a jelenség 2034-ben megismétlődik.

Forrás: Bright Side