A zenének köszönheti a demens bácsi, hogy visszatért az életbe

No meg a kitartó ápolójának.

Edward Hardy 95 éves háborús veterán, korábban jazz-zongorista volt. Két évvel korábban mutatkoztak nála a demencia és emiatt a depresszió tünetei. Annyira elhagyta magát, hogy ápolásra szorult, így idősek otthonába költözött, míg felesége otthonukban maradt.

Nem sok mindent csinált, a kertben üldögélt, nem is szívesen beszélgetett. Egy ápoló, Sam Kinsella azonban nem hagyta, hogy teljesen magára maradjon a mogorvának látszó bácsi, kitartóan vele ücsörgött, ami meg is hozta az eredményét, Edward szép lassan beszélgetni kezdett vele. Így derült ki, hogy Sam is zenélget, ekkor árulta el az idős férfi a nagy álmát: szeretne még egyszer újra jazz-zenekarban játszani. Emiatt ült le a zongorához is, aminek a közelébe sem ment már 25 éve. A játékán meglátszottak a kihagyott évek, de Sam adott esélyt neki. Feladott egy hirdetést, amiben bandát keresett neki a közös zenéléshez.

Annyian jelentkeztek, hogy őszintén meglepte Samet. Több mint nyolcvanan akartak a bácsival játszani. Sőt, még az a zenekar is összeszedte tagjait, akiket a II. világháború után Sam kovácsolt egy bandává, s már 40 éve nem látták egymást.

A demencia ellenére a zenélés hatására rengeteg emlék előtört belőle, a játszott dallamok egyre tisztábbak lettek és a bácsi életkedve is visszatért. Nemsokára a felesége is beköltözött hozzá az otthonba és a 75. házassági évfordulójukon már ő zenélt. Bár a betegsége visszafordíthatatlan, a zene meghozta számára a testi és lelki javulást, az élni akarást.