“Telefonozott vezetés közben, ezért halt meg a fiam – látnom kellett, mi volt az az üzenet, ami elvette az életét”

Sokkoló, igaz történt egy anya szavaival elmesélve.

A nevem Joyce Osborne. A 30 éves Thomas Anthony Klohn édesanyja vagyok, és elmesélem az autóbalesetét, ami a vezetés közbeni figyelemeltereléséből adódott. Azért, hogy mások élhessenek.

Thomas mindig is segítőkész volt. Február 12-én is épp segített: Arizóna felé tartott, hogy a barátját átköltöztesse Texasba.

Aznap este 9-kor az állami rendőrségtől kaptam telefonhívást: a fiamat baleset érte, és meghalt.

Mielőtt a rendőrfőnök elárulta volna a halála okát, megkérdeztem, a telefonját nyomkodta-e vezetés közben. Azt felelte: „Igen, hölgyem.” Anyai megérzés volt talán… tudtam a választ előre.

Azon a borzalmas pénteken és a következő néhány hétben köd szállt rám.

Február 14-én kora reggel nekiláttam kinyomozni, mit kell tennem, hogy az én kisfiam visszajuthasson hozzám. Miután megtudtam a rendőrfőnöktől, kit kell keresnem a továbbiakban, valamiért megkérdeztem tőle, felöltöztethetem-e a fiamat a temetésére. Nem tudom, miért pont ezt a kérdést választottam a rengetegből. A válasza az volt: „Sajnálom, hölgyem, de ez nem lehetséges.” Miután letettem a telefont, fizikailag is beteg lettem.

Az orvos Thomas fogászati felvételeit kérte és elmondta: lehetséges, hogy az én DNS-emre is szükség lesz az azonosításhoz. Nem értettem, miért van erre szükség, miért nem azonosíthatom csak egyszerűen a holttestét. Aztán rájöttem. Thomas a felismerhetetlenségig összeégett.

A térdeim mintha zselévé változtak volna. A földre estem és sikítani kezdtem, olyan hangosan, ahogy csak bírtam. Szegény kicsi, egyetlen gyermekem!

Március 12-én, pontosan a halála után egy hónappal, elbúcsúztattuk a fiamat. Leveleket írtunk neki, amiket az urnájába helyeztünk. Nem nagyon emlékszem az egész napra, csak arra, hogy az járt a fejemben: most ülök utoljára egy autóban vele. Életem leges-legrosszabb napja volt.

Körülbelül egy héttel később elkezdtem vágyni rá, hogy minden részletet megtudjak a fiam balesetéről. Minden részletet tudni akartam, nem érdekelt, hogy ez mennyire lényegtelen vagy fájdalmas lehet.

Így hát megtudtam, hogy Thomas épp üzenetet írt, miközben 120 km/órával hajtott lefelé az autópályáról. A szalagkorlát végének ütközött, majd tovább haladt, de aztán egy nagy gránitsziklába csapódott az autó eleje. A levegőbe repült, majd a vezetői oldalán landolt, elzárva az utat. Végül a kocsi kigyulladt és teljesen lángba borult.

Egy szemtanú percekig próbálta eloltani a tüzet, de nem járt sikerrel. Azt állítja, hallotta Thomast, amint segítségért kiált, mielőtt megadta volna magát a tűznek.

Végre minden őrjítő kérdésemre választ kaptam, egy kivételével, ami talán a legfontosabb volt. Bátorság kellett hozzá, hogy megnézzem, mi volt olyan fontos üzenet, ami a fiamat elvette tőlem és mindenkitől, akit szerettem.

Végre eljött a pillanat, kezembe vettem a telefonját, és ott volt. Az üzenet, amit az ütközés pillanatában írt, és végül már sosem küldött el.

Kiderült, hogy Thomas már egy jó ideje váltott üzeneteket a barátjával. Újra és újra elolvastam azt az utolsót, és mérhetetlen düh lett úrrá rajtam. Annyira lényegtelen üzenet volt, nyugodtan várhatott volna. Az a bagatell üzenet olyan sok életet változtatott meg. A fiam három gyönyörű, 10 év alatti gyermeket hagyott maga után miatta. Sosem kapnak már egy „szeretlek”-et, egy ölelést vagy csókot, életre szóló élményt tőle. Nem lesz ott az apjuk, amikor életük mérföldköveihez érnek. Nem lesz ott nekik, hogy bátorítsa őket. Nem lesz nagyapja a gyermekeiknek. Ennek NEM így kellene lennie.

A fiam halála óta én lettem az ő hangja. Megszállottan próbálom megállítani a figyelemelterelt autóvezetést. Amikor azt választod, hogy vezetés közben valami másra figyelsz, nemcsak magadat sodrod veszélybe, hanem másokat is az utakon. A szülőknek példát kell mutatniuk gyermekeik előtt, és beszélni nekik erről. A figyelemelterelt vezetés 100%-ban megelőzhető. Gondolkodj, mielőtt gyújtást adsz a kocsidra! Ne váljon az én történetem a TE történeteddé is.

Joyce írásának hála több százezren írtak már neki üzenetet, amiben megköszönik neki, hogy idejében felrázta őket, és soha többé nem nyúlnak a telefonjukhoz vezetés közben.

Forrás, teljes szöveg: Love What Matters

Képek: Facebook

Ha tetszett, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a következő nagy sztoriról sem!