“Az én heroinfüggőm sírt, amikor az apja nem jött el a hetedik szülinapjára”

Egy drogfüggő szülőjének írása.

Az alábbi írás a missouri-i Bobbie Tipton Kaltmayertől származik.

Sok hozzászólást olvastam már a függőségről, és csöndben maradok. Látok minősíthetetlen stílusú bejegyzéseket a narkósokról és csöndben maradok. Hallom, hogy az összes drogdílernek halálbüntetés járna és csöndben maradok. Borzalmas kommenteket látok olyasmiről, mint “természetes kiválasztódás”, meg “hagyjátok, hadd öljék egymást” és csöndben maradok. Nem tudom, az emberek kit látnak maguk előtt, amikor heroinfüggőt próbálnak elképzelni, úgyhogy most bemutatom a sajátomat.

Az én heroinfüggőm 3.1 kilót nyomott, amikor megszületett.

Az én heroinfüggőm jéghoki kártyákat gyűjtött és minden játékos nevét tudta fejből 5 évesen.

Az én heroinfüggőm sírt, amikor az apja nem jött el a hetedik szülinapjára.

Az én heroinfüggőm megigézve tartotta a kezében életében először a csecsemő kishúgát.

Az én heroinfüggőm kiemelkedő eredményeket ért el baseball játékosként.

Az én heroinfüggőm középiskolában szakított egy lánnyal, de annyira aggódott érte, hogy megkért engem: hívjam fel, hogy nem csinál-e hülyeséget.

Az én heroinfüggőm elvitte a kishúgát az apa-lánya táncos eseményre, mert az apjuk akkor nem volt a városban.

Az én heroinfüggőm elijesztett egy nála nagyobb kölyköt, aki piszkálta a kishúgát.

Az én heroinfüggőm mindig észrevette, ha változtattam a frizurámon.

Az én heroinfüggőm második osztályosként már úgy olvasott, mint egy középiskolás.

Az én heroinfüggőm sírt a honvágytól, amikor az unokatestvérével nyaralni ment.

Az én heroinfüggőm hisz a földönkívüliekben és a szellemekben, és szerintem ez nagyon menő.

Az én heroinfüggőm soha nem teszi le a telefont anélkül, hogy elmondaná, szeret. Soha.

Az én heroinfüggőmnek van egy kétéves kislánya, aki megszólalásig hasonlít rá.

Az én heroinfüggőm könnyekkel a szemében köszöni meg, amikor meglátogatom a börtönben.

Az én heroinfüggőm bocsánatot kér, amikor nem tudja kontrollálni a függőségét.

Az én heroinfüggőm erőnek erejével küzd, hogy végre tiszta legyen.

Az én heroinfüggőmet nagyon sok ember szívből szereti.

Szóval talán mindnyájunknak emlékeznünk kellene rá, akármilyen helyzetben is vannak épp, hogy mindegyiküknek van egy anyja valahol, aki térdre esve imádkozik, és semmi mást nem akar, csak a gyermekét visszakapni. Ítélkezés helyett talán nekünk is imádkoznunk kéne. Talán többet is tanulhatnánk az alapítványok működéséről, és segíthetnénk minél több rehabilitációs intézménynek, hogy még sikeresebben működjenek. Talán kezdeményezhetnénk a törvényhozóinktól, hogy több hasznos törvényt hozzanak a függőség, a rehabilitáció, és annak kapcsán, hogy mi legyen velük, ha bebörtönzik őket. 

Egy egész generációt veszítünk el emiatt a borzalmas járvány miatt. Megvetés helyett talán az együttérzést kellene választanunk.

Forrás: Love What Matters

Kiemelt kép: Unsplash