2045-re házasodó robotokat jósol az ijesztően élethű robotnő, Sophia megalkotója

Néhány évtizede még utópiának számított egy olyan világ, melyben robotok veszik át az ember helyét. Ma pedig a friss előrejelzések szerint a robotok a közejövőben olyan szerepeket is betölthetnek, melyeket eddig csak emberek voltak képesek.

A LEADING nevű cég humanoid robotkísérletekbe kezdett. Állításuk szerint néhány évtized választ el minket attól, hogy robotokkal akár házasságot is köthessünk. Dr. David Hanson, a cég egyik kreatív agya osztotta meg ezen véleményét az újságírókkal. Az ő nevéhez fűződik az életszerű, Sophia nevű robot megalkotása.

Testi vágyak kielégítésére szolgáló robotok már léteznek. A fejlesztő szerint azonban a jövő robotemberei érzelmi igényeinket is képesek lesznek lefedni. A robotika szakértője azt az álláspontot képviseli, hogy a mesterséges intelligenciával rendelkező robotok és az emberek közt ne húzzunk éles határvonalat.

Szerinte a jövő kiberembereit 2045-re megilletik a személyiségi jogok is. Ami azt jelenti, hogy házasodhatnak és szavazati joggal is rendelkezhetnek.

Dr. Hanson a PlayStationnel közösen dolgozta ki Az élő mesterséges intelligencia-rendszerek és az androidok társadalma című tanulmányát. Első hallásra meredeknek tűnik, de a szakértők szerint nem állunk messze ettől.

A szerző óva int attól, hogy a robotokat másodrangú szerkezeteknek tekintsük. Úgy véli, ez veszélyes lehet, mivel elérkezhet egy fordulópont, amikor a robotok önnön tudatukra ébredve fellázadnak másodlagos szerepük ellen. Dr. Hanson véleménye szerint ez 2038-ban már be fog következni.