A gyermek a nevelőanyja mobiljával játszott, véletlenül felhívott valakit – örökre megváltozott az élete

Igaz történet arról, hogy az égieknek talán tényleg terveik vannak velünk.

Elsőre mindenki azt gondolja, hogy az örökbe fogadott gyermekeknek nem adatik meg mindaz, ami a biológiai szülők csemetéinek. Az alábbi történet két gyermek esetét mutatja be, akik hosszas várakozás után végre szerető családra leltek, és végül mindent megkaptak az élettől, amit az korábban elvett tőlük. A történetet a gyermekek nagynénje osztotta meg az interneten.

“Három évvel ezelőtt zaklatott telefonhívást kaptam a hatéves unokahúgom és a két esztendős unokaöcsém édesanyjától. Hallhatóan pánikba esett, és azt mondta a telefonba, hogy el fogják venni tőle a gyermekeit. Ezután megkérdezte, hogy magamhoz tudnám-e venni őket, mert nála már nincsenek biztonságban. Először vacilláltam, végül belementem a dologba. Sokat gondolkodtam, vajon hogyan fogom eltartani őket, hol fognak aludni és meddig lesznek egyáltalán nálam, de a család és a barátok is támogattak a nehéz helyzetben.

Természetesen a gyámügy nem tudott a dologról, amit csináltunk, az illegálisnak számított.

A saját fiam és az unokaöcsém között mindössze hat hónap korkülönbség volt, ami még kockázatosabbá tette a hazugságot. Az idő múlásával egyre többször éreztem, hogy Istennek nem ez a terve velem és a gyerekekkel sem.

Egyik nap elszántam magam és felhívtam a gyámügyet, hogy elmeséljem a gyerekek történetét. A hangom remegett, nem voltam biztos benne, hogy helyesen cselekszem. Pár nap múlva kijött hozzánk egy hölgy a gyámügytől. Megkérdeztem tőle, hogy el tudja-e őket helyezni valahol.

Ezután úgy éreztem, elveszítem őket végleg, és elrontom az életüket.

Ismét eltelt pár nap, amikor a hölgy újra ellátogatott hozzánk. Azt mondta, új helyet talált a gyerekeknek, ahol mindenük meglesz. Nagyon nehéz volt a búcsúzás, de az unokahúgomnak megígértem, hogy sosem fogok kilépni teljesen az életükből, és hogy mennyire szeretem őket. Persze egy hatéves nem biztos, hogy tudta, mi történik vele pontosan. Ezután hetekig könyörögtem Istenhez, hogy védje meg őket, és hogy ne legyen semmi bajuk. Többször felvettem a kapcsolatot az állammal, hogy láthatom-e a gyerekeket, de sokáig nem sikerült összehozni a találkozást. Aztán egyszer csak hívást kaptam. A nevelőszülők telefonáltak, hogy összehozhatnánk egy találkát a gyerekekkel. Ekkor eszméletlen boldogságot éreztem. A nevelőszülők fantasztikusak voltak. Saját gyermekeik már felnőtté váltak és kirepültek a családi fészekből, a kicsiket pedig szintén sajátjaikként kezelték és szerették. Nagyon szép és izgalmas időszak vette kezdetét. Sok közös programot szerveztünk, állatkertbe és különböző túrákra jártunk, minden fantasztikus volt.

Azonban volt valami, ami nem engedte, hogy felhőtlenül boldogok legyünk.

Az új szülők nem tudták véglegesen örökbe fogadni az unokahúgomat és az unokaöcsémet, hiszen már ötven felett jártak, saját gyermekeik felnőttek voltak, és nem tudtak volna sokáig gondoskodni egy három- és egy hétéves gyermekről. Ez persze nyugtalansággal töltött el, úgy éreztem, hogy a gyerekek továbbra is a levegőben lógva várakoznak sorsukra. Isten azonban ismét meghallgatott.

Egy napon a parkban érdekes dolog történt. Egy hölgy lépett oda a gyerekek nevelőanyjához, hogy vigyázzon a csecsemőjére, ameddig ő bemegy a mosdóba. Mint később kiderült, ő éppen akkor adoptálta a kicsit. Hosszas beszélgetés után végül telefonszámot is cseréltek.

Pár nap múlva az unokaöcsém a nevelőanyja mobiljával játszadozott, amikor véletlenül felhívta a hölgyet a parkból. A véletlen telefonhívás pedig mindent megváltoztatott.

Először csak még több beszélgetést eredményezett, majd a hölgy és a férje odáig jutottak, hogy szeretnék örökbe fogadni a gyerekeket. Nekik már volt két kisfiuk, szóval pontosan tudták, mit szeretnének. Ahogy telt az idő, egyre biztosabbá vált, hogy az unokaöcsém és az unokahúgom ismét új családhoz kerülnek.

Mára ez a hölgy a parkból a gyermekek anyukája. Ő nevelőintézetben nőtt fel, ezért mindig is pontosan tudta, milyen az, amikor valakinek nincsen igazi anyukája.

Isten terve végre világossá vált. Összehozta azokat az embereket, akiknek éppen egymásra volt szükségük ebben a kaotikus helyzetben. Egy anyukát, aki mindent megad a kicsiknek, és az unokaöcséméket, akiknek pontosan egy ilyen szerető családra volt szükségük. A tanulság pedig pofonegyszerű: a legreménytelenebb helyzetben sem szabad feladnunk a harcot, hogy egyszer ránk találjon az igaz szeretet és boldogság.

Forrás, képek: lovewhatmatters.com