A szülő, aki a gyerekét használja arra, hogy szerepelhessen

Mindjárt leírom, miről beszélek.

Isten ments, hogy pálcát törjek bármelyik szülő feje felett, vagy menthetetlenül elítéljem. De azért valljuk be, létezik ez a jelenség. Többnyire élelmiszerboltokban, és – sajnálom, hölgytársaim, de ezt állapítottam meg – szinte száz százalékban nőkre jellemző viselkedés.

Amikor olyan hangosan beszél, magyaráz, okít és osztja meg a gondolatait azzal a gyerekkel, hogy azt a cébéá másik végében is mindenki hallja. A kasszánál való sorban állásról meg ne is beszéljünk.

“Na lássuk csak, mit kell még vennünk, nézd csak, veszünk paradicsomot, íííígy ni, ezt is beletesszük, meg ezt is, azt ne fogd meg drágám, az koszos. Na, egy kis sárgarépát? Tudod, a husilevesbe kell a sárgarépa is, íííígy ni, vettünk egy szép nagy sárgarépát, ó tudod mit, legyen kettő, elfér az! Ugye, szívem, milyen ügyesek vagyunk? Kapaszkodj, drágám, ki ne pottyanj! Úgy, naaaagyon ügyes vagy! No, itt most befordulunk, íííííígy ni, és meg is érkeztünk a tejcsikhez. Nézd csak, ott van a mi tejcsink, olyan kell nekünk, betesszük a kosárba, íííííígy ni, vigyázz a tejcsire, jóóó? Ne vedd ki azt, szívem, most nem veszünk olyat, tudod, a Lucácskának is ettől lyukadt ki a foga, nem tesz jót, mert tele van fognyűvő manócskákkal, tedd vissza szépen, úgy ni! Na, és most a néni majd beüti mindennek az árát, és aztán fizetünk, jó? Aztán megyünk a mamához, és alszol egy nagyot, jól van? Addig meg mi a mamával majd kitakarítjuk a konyhát, meg megcsináljuk a leveskét. Jó lesz? Úgy ni, segítsél pakolni, ügyes vaaaagy! Hoppá-hoppá, hát ez leesett, na felvesszük, ííígy ni…”

És így tovább, és így tovább. A lényeg, hogy amíg benn vagy a boltban, folyamatosan, megállás nélkül hallgathatod ezt. A boltnak bármely pontján.

Ha a közeledbe ér, ellentmondást nem tűrően túr ki az elől, amit épp szemlélsz, közben persze angyalian magyaráz tovább a gyereknek fennhangon. Tökéletes módszer, hiszen nem fogsz így ráripakodni, hogy “hé, hölgyem, várd ki a sorod”. Hiszen hát ő gyerekkel van, és milyen csodásan csinálja, hogy lefoglalja azt a gyereket, milyen jól tanítja! Egyértelmű, hogy neki jár az elsőbbség.

Az eggyel erőszakosabb változat, amikor rád is angyali megjegyzéseket tesz a gyereknek. “Na, itt vagyunk a citromoknál, kell a mamának citrom a teájába, tudod. Megvárjuk itt ezt a nénit, hogy kiválassza, ami neki kell, aztán mi is választunk egyet, választasz majd, szívem?” És rögtön érzed az enyhe nyomást, hogy igyekezzél a citromválogatással, aztán húzzál az útjából. Mert ő gyerekkel van, és még hozzá a világ legcsodásabb, legtüncimüncibb és legszuperebbül nevelt gyerekével. Szóval csodáld őket, és húzódj odébb az útjukból.

Az ilyen “szereplős” szülőket-nagyszülőket-nevelőket nemcsak onnan lehet felismerni, hogy képtelenség másra figyelni onnantól kezdve, hogy beléptek a bolt ajtaján, hanem többnyire onnan is, hogy a gyerek, aki velük van, igazából tök jól elvan. Nem is érdekli különösebben, amiket a felnőtt magyaráz neki, elmókol, nézelődik, bámészkodik, egyszóval fele ennyi energia sem kellene a lefoglalására. Szegény gyereknek fogalma sincs róla, hogy éppen porondon van. Hogy a többi vásárlónak épp őt és az ő elsőosztályú nevelőjét kell(ene) csodálnia.

Minden szülőnek, nagyszülőnek, nevelőnek maximális tiszteletem, aki azon dolgozik, hogy tényleg lefoglalja a gyereket, mert az övé olyan, hogy szóval kell tartani, ha békét és csendet akarunk. Őket is sokfelé látom: halkan, diszkréten tanítgatják a gyerkőcöt, nem keltik fel a figyelmet, hatékonyan, a többieket nem zavarva vásárolnak közben.

Figyelem is a módszereiket, igyekszem eltanulni a fortélyaikat. Mert hogy én soha nem akarok szereplős nevelő lenni, hát az tuti.

Képek: Freepik

Ha tetszett, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a következő nagy sztoriról sem!