Fekete László legyőzte a rejtélyes kórt, csodának tartja felépülését

Az orvosok nem tudták megmondani, mi baja, a 60 éves erős ember egyedül jött ki a betegségből.

A kilencszeres világbajnok azt vette észre korábban, csak hogy hirtelen legyengült a keze, de annyira, hogy felemelni is alig bírta, nemhogy több száz kilós súlyokat cipelgessen. Sok orvost felkeresett, de senki sem tudta megfejteni, milyen betegségben is szenved. Fekete Lászlónak így csak sejtése van, hogy mi lehetett a rejtélyes kór oka:

“Azóta sincs diagnózis, de szerintem az évtizedek alatt hurcolt ötszáz kilós súlyok miatt sérültek meg az idegek a csigolyáimnál, ami akár nagyobb gondot is okozhatott volna. Akár bénulást is, de hála az égnek, nem így történt. Az orvosok is csak tippelgettek, mondtak sokfélét, de előbbre nem jutottunk.”

László azonban nem adta fel a küzdelmet, mindent megtett azért, hogy kigyógyuljon a titokzatos betegségéből:

“Felgyógyultam, de nem az orvosoknak hála. Az emberi szervezet csodája, meg persze, a fanatizmusomé (…) Gyötörtem magam, 300 kilós súlyokkal edzettem. Gyakorlatilag egy csoda, hogy így felgyógyultam, és majdnem olyan formában vagyok, mint korábban.”

Az erős ember úgy fogalmaz, hogy az öngyógyítás csodáját élte meg, noha ez nagyon lassú folyamat volt, 4 évig tartott. Most már újra késznek érzi magát arra, hogy elmenjen azokra a versenyekre, amikre hívják.

Főoldali fotó forrása: youtube/tv2

Forrás: Blikk

Ha tetszett, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a következő nagy sztoriról sem!