Rettegve indult az iskolabálra a lány, akit 7 éves kora óta csúfoltak – és akkor megjelent a kísérete

A rengeteg sérülés után ezen a napon ő érezhette magát a legcsodásabban.

Chloe Robson nem azzal a lelkes izgalommal várta az iskolabált, amivel a legtöbb végzős lány szokta. Ő feszengve és idegesen nézett elébe, ennek oka pedig az, hogy egészen kicsi kora óta állandóan csúfolták a túlsúlya miatt. Előre látta maga előtt, ahogy a bálon is összesúgnak a háta mögött, poénkodnak azon, vajon hogyan fér bele a ruhájába, és lesajnáló tekintettel mérik végig.

Fotók: Facebook

Fotók: Facebook

Az unokabátyja azonban egy perccel sem volt hajlandó tovább nézni feszengését. Történetesen éppen ő áll az “Északkeleti motorosok a zaklatás ellen” szerveződés mögött, úgyhogy bedobta magát.

126 motoros kísérte Chloe-t a bálra.

“Óriási érzés volt, amikor meghallottuk azt a rengeteg motorzúgást és megpillantottuk a motorosokat. Nem is számítottam ilyen sokra! Magabiztossá tettek és úgy éreztem, támogatnak” – nyilatkozta utólag a lány, aki büszkén vonult a bálba.

Videó az útról:

A motorosbanda rendszeresen indít ilyen akciókat, nemcsak túlsúlyos lányok, de bármi más miatt kicsúfolt lányok és fiúk védelmére is.

Képek: Facebook

Forrás: Bored Panda