Endomorf, ektomorf vagy mezomorf a tested? Ez a sport megy majd a legkönnyebben!

Ha megtudod, milyen mozgásforma passzol a testedhez, rögtön sokkal könnyebb lesz rávenni magad.

Hétvégi nyugi-sorozatunk jelen epizódjában a stresszűzés leges-leghatékonyabb eszközével, az endorfinnövelő sporttal foglalkozunk behatóbban, és annak is utánajárunk, hogy kinek milyen sportágat érdemes választania, hogy kiegyensúlyozottan teljenek napjai.

Passzoljon hozzám!

Sokak számára már ott elcsúszik a dolog, hogy nem tudják eldönteni, milyen sportot válasszanak. Érdemes rögtön tisztázni, hogy a mozgás legtöbb fajtája hatásos a stressz ellen, szóval nyugalom, nehéz nagyon mellé lőni. Persze minél jobban passzol hozzád a választott sportág, annál könnyebben fogod leküzdeni a stressz okozta kellemetlenségeket.

Rengeteg szempont alapján lehet válogatni – izomzatot erősítő sport legyen, vagy állóképességet fejlesztő, lassabb, vagy éppen gyorsabb mozgásfajta – , mi most mégis azt javasoljuk, hogy testalkatunknak megfelelően bökjünk rá az igazira.

Ha így teszünk, akkor jó eséllyel könnyebben érünk majd célt, mint más esetekben, hiszen így kevésbé fogunk elfáradni az első percekben, ennek köszönhetően pedig szellemileg is tovább maradunk frissek. Vegyük tehát sorra a legsűrűbben előforduló testtípusokat, és az azokhoz legjobban passzoló mozgásfajtákat!

Kép: nellis.af.mil

Endomorf

Az endomorf testfelépítés a klasszikus körtealakra hajaz, amelyen sokszor előfordulnak a kisebb-nagyobb zsírpárnák. Ebben az esetben általában a felsőtest, a karok és a combok vaskosabbak, ellentétben a derékkal, ami viszont karcsúnak mondható.

Ez a testalkat az erősportoknak lett kitalálva, hiszen fantasztikusan lehet izmot építeni rá. Ilyen test birtokában érdemes lehet súlyzós edzéseket választani, vagy az olyan keményebb sportok közül szemezgetni, mint a rögbi, vagy éppen a küzdősportok valamelyike.

Képek: en.kremlin.ru, pixabay.com

Mezomorf

Akik mezomorf testalkattal rendelkeznek, azoknak teste tipikus V-alak-felépítésű. Válluk széles, csípőjük viszont keskeny, ráadásul minimális testzsírt cipelnek.

Szerencséjükre jóval kevesebb mozgással is tökéletes alakot képesek elérni, ezért a lassabb sportágakban is próbálkozhatnak. Általában profi szinten is belőlük válnak a legjobb sportolók, hiszen testfelépítésüknek köszönhetően állóképességük is kiváló. A futás és a labdajátékok állnak legközelebb hozzájuk, de a kerékpározás és az úszás is hazai terep lehet számukra.

Képek: pixabay.com

Ektomorf

A három típus közül az ektomorf testalkattal rendelkezők a legvékonyabbak, ők azok, akiket irigyelnek a túlsúllyal küzdők.

Nagyrészt magasabbak is az átlagnál, ezért a kosárlabda, vagy éppen a tenisz áll hozzájuk a legközelebb. Állóképességük pille súlyuknak köszönhetően jónak mondható, ezért a hosszútávfutás is opció lehet számukra. Hosszú végtagjaiknak köszönhetően a röplabda is jó választásnak tűnhet esetükben.

Nos? Te milyen sporttal vágsz neki a stresszlevezetésnek?

Forrás: webbeteg.hu, femcafe.hu, healthandfitnesstravel.com

Képek: Pixabay, Thinkstock