20 ezer forintos számlával hagyta magára a nőt a srác az étteremben, aminek tulaja zseniálisan lépett közbe

Az első randi végén a fiatalember azt mondta, elmegy a bankautomatához pénzt kivenni, majd köddé vált.

Bármilyen nyomorultul is sikerül egy első randi, magára hagyni a partnerünket a számlával – főleg, ha az vaskos – végtelenül undorító viselkedés. Egy srác azonban simán megjátszotta ezt egy Milky Lane nevű ausztrál hamburgerezőben, ahol a lánnyal 100 dollár, azaz több mint 20 ezer forint értékben fogyasztottak.
A randi eleve nem ment túl jól, olyannyira, hogy az étterem személyzete még ajándék itallal is közbelépett, hogy javítson a hangulaton.
Ám ezután a férfi azt mondta, elmegy bankautomatát keresni, hogy pénzt vegyen ki, és nyoma veszett. A telefonját is kikapcsolta.


Ami ezután történt, az a hamburgerező Facebook-posztjából derül ki, amit a hely tulajdonosa (a képen bal szélen) írt meg:

“Ha azt gondolod, rosszul telik a vasárnapod, egy pár az imént járt a Milky Lane Bondiban az első randiján, evett-ivott egy csomót, majd a srác azt mondta, elmegy az automatához pénzért, és lelépett, ott hagyva a nőt az egész számlával.
Mekkora egy seggfej! Legszívesebben közzétenném a fotóját, amit a biztonsági kamera csinált róla, de nem fogom.
Nagyon kemény dolog egyedülállónak lenni egy olyan világban, ami ilyen erkölcstelenekkel van tele.
Utóirat: Mi álltuk a számlát. A nőnek így is épp elég rossz napja volt.”

Nemcsak a lány, de még a bátyja is alig győzött hálálkodni a tulajnak a közösségi oldalakon, a netezők pedig maximálisan respektálják ezt a gesztust. A 29 éves “áldozat” testvérének válaszolt is az étterem, kifejtve, hogy ez volt a legkevesebb, amit tehettek, és a lány nagyon kedves volt, semmilyen szinten nem érdemelte azt a bánásmódot, amit bunkó randipartnere követett el. Emellett azt kérik: szóljanak, ha a lány vissza kíván térni hozzájuk egy kedvesebb partnerrel, mert akkor kihúzzák a vörös szőnyeget, és igazi Milky Lane-élményben részesítik őket.

A burgerezőben egyébként elég durva alkotásokat lehet fogyasztani…

Forrás: Daily Mail

Képek: Instagram

Kiemelt kép: Thinkstock