A kimerült tűzoltó a roncs mellett dajkálja a 4 hónapos babát

“Ezek azok a pillanatok, amiért a munkám végzem” – mondta a hős tűzoltó.

Tennessee állam egyik tűzoltósága szívmelengető fotót posztolt ki Facebook-oldalára: egy megroncsolódott autó mellett egy, a bevetésben kimerült lánglovag dajkál egy babát.

Chris Blazek tűzoltó társaival együtt egy olyan balesethez vonult ki, amiben egy olyan terhes anyuka is megsérült, akinek három kislánya is a kocsiban ült. Az anyukát el kellett vinni orvosi kezelésre. A két nagyobb gyermek a lehetőségekhez képest egészen jól viselte ezt, de a legkisebb, mindössze 4 hónapos kislány nagyon-nagyon sírni kezdett. Chris nem sokat gondolkodott, kivette a kislányt az összetört kocsiból. A baba rögtön a vállára hajtotta a fejét, Chris pedig egész addig dajkálta, míg a családtagok megérkeztek a gyerekekért. Chris ezt mondta a történtekről:

“Ezek azok a pillanatok, amiért a munkám végzem”

KÉ Fotó: Facebook/Chattanooga Fire Dept

Láttad már a kreatív osztrák tűzoltók laktanyáját?

Forrás: dailymail