Élve eltemették pár órával a születése után, de egy nő kimentette – 20 évre rá találkoztak újra

Az 58 éves megmentő sírva fakadt, ahogy magához ölelte a 20 éves férfit.

Matthew Christian Whitakert annak idején néhány órával a születése után bebugyolálták, és földdel szórták be a los angelesi San Gabriel-hegyek közt.

Az akkor 38 éves Azita Milanian pedig rátalált, de ez csak a kísérteties véletlennek volt köszönhető: a nő pont aznap döntött úgy, hogy 8 év után változtat a szokásos kocogó útvonalán, és később indul, mint szokott.

Mint mindig, most is három kutyájával futott, és az autóhoz való visszatértükben az állatok vadul szaglászni kezdtek valamit az út mellett.

A babát sűrű bokrok takarták, Azita kutyái pedig addig nem tágítottak mellőle, amíg a nő észre nem vette. Hiába, hogy már kiáltozott velük, azok tapodtat sem mozdultak.

Ekkor pillantotta meg gazdájuk Matthew aprócska lábát, ami a föld alól kandikált ki. Visszavitte az ebeket a kocsihoz, majd kiásta a gyereket, aki ekkor már keserves sírásba kezdett. Még a köldökzsinórja is megvolt.

“Azt sem tudtam, fiú vagy lány. A körmömmel próbáltam kikapargálni a földet az orrából és a szájából, és azt ismételgettem neki: Kérlek, ne halj meg! Sosem hagylak el, szeretlek!” – mesélte Azita a 20 évvel későbbi újratalálkozáson.

Miután visszatért a kocsihoz a babával, hívta a 911-et, de várakozásra tették, még mielőtt bármit mondhatott volna. Ezért leintett egy arra járó autóst és megkérte, hogy ő is hívja a számot.

A diszpécser valamiért csak úgy volt hajlandó értelmezni a hallottakat, hogy a csecsemő már halott, ezért félóra volt, míg kiértek a helyszínre a mentők és a rendőrök. A baba mindvégig megmentője csuklóját szorította, és küzdött az életben maradásért.

Végre kórházba vitték, ellátták, majd örökbe adták. Azita, ha bár nagyon szerette volna, végül nem vállalta, hogy ő fogadja be, mivel a hírek és a sajtó gyorsan tele lett az ő nevével, és félt, hogy a kicsinek nem lenne nyugodt babakora.

Matthew csak 2017-ben, azaz 19 évvel később tudta meg a történteket. A keresztanyja mesélte el neki, mire a fiú a neten is felkutatta a történetet, és büszkén mesélte el minden ismerősének. Megkereste megmentőjét, és végül, 2018-ban, 20 évvel a csoda után újra találkoztak. Azita könnyekbe tört ki, majd újra elmesélt mindent részletesen.

Videó az újratalálkozásról:

Az éppen egyetemi tanulmányait végző fiú meghívta a diplomaosztójára, és szeretné egész hátralévő életében tartani vele a kapcsolatot.

Fotó: Facebook

A nő, aki eredetileg egy táncosruhákat tervező vállalkozás alapítója, az 1998-as eset óta gyermekeket segítő jótékonykodással is foglalkozik.

Forrás: Daily Mail