65 ezer üzenetet küldött az első randi után a nő

Azt hitte, megtalálta az igazit, kár, hogy ehhez két ember kell.

Mit lehet tenni, ha úgy érezzük, hogy randipartnerünk maga a nagy Ő, ám ő az érdeklődés legcsekélyebb szikráját sem mutatja? Gyakorlatilag semmit. Claire Adest azonban mégis megpróbálta – börtön lett a vége.

Fotó: youtube

Randipartnere, egy arizónai férfi ezentúl valószínűleg kétszer is meggondolja, hogy vállalkozzon-e randira. Egyetlen alkalommal találkozott ugyanis a 31 éves Claire-el, ám a nő teljesen rárepült. 65 ezer üzenetet küldött neki. És nem igazán viselte jól, hogy a férfi nem nyitott irányába, így igen elharapózott a dolog. Olyasmikkel fenyegette a férfit, hogy sose próbálja elhagyni, mert megöli, és meg akarta lepni a férfit az irodájában, feleségének kiadva magát. Olyan is volt, hogy betört a férfihoz, jgy nem csoda, hogy szerelem helyett börtön lett a vége.

A nő elmondta, hogy úgy érezte, rátalált az igazira a férfi személyében, akivel rögtön lelki társak lettek, és aki mellett végre megállapodhatott volna. Tévedett.

Forrás: noizz

Ha tetszett, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a következő nagy sztoriról sem!