Egyik növényt dicsérték, másikat szidták az IKEA kísérletében: az eredmény magáért beszél

Nagyon is hatással van a növényekre, hogy mit hallanak!

Igazán különleges és sokat mondó eredménnyel zárult az IKEA kísérlete, amit a bántalmazés világnapja alkalmából rendeztek meg egy iskolában. Két teljesen ugyanolyan növényt helyeztek el egymás mellett, meghagyva a tanulóknak, hogy 30 napon át dicsérjék, bátorítsák, biztassák az egyiket, miközben a másikat szavakkal kellett bántalmazniuk.

Mindkét növényt teljesen ugyanúgy gondozták, szigorú pontossággal betartva a víz-, fény-és hőmennyiséget.

A bal oldali a bántalmazott, a jobb oldali a szeretettel körülvett példány:

A 30 nap múlva született eredmény pedig magáért beszél:

Ezek után tényleg eloszlathatunk minden kételyt afelől, hogy a növényekre hatással lenne az is, mit hallanak.

Az egész projekt fő célja pedig a bántalmazás ellen való fellépés volt.

Videó:

Forrás: Bored Panda