Miért a leghülyébbek hiszik magukat a legokosabbnak? A Dunning-Kruger-hatás miatt!

Tudományos kísérlet bizonyította be, hogy nem véletlen a jelenség.

Imádjuk azt a mondást, hogy “nem az a gond, ha az okos hülyéskedik, hanem, ha a hülye okoskodik”. És biztosan te is ismersz legalább egy embert, aki bődületes nagy ostobaságokat képes összehordani, de olyan magabiztossággal, mintha három diplomája lenne az adott szakterületen. Miközben persze egy sincs. Ja, és jellemzően bármilyen szakterülettel eljátssza ezt. Szóval akármilyen téma kerül is terítékre, ő megingathatatlanul nyomja a saját okosságát, ami minimum pontatlan, rosszabb esetben pedig akkora marhaság, hogy kedved lenne lekaparni az arcodat, miközben hallgatod őt.

Kísérletek bizonyították be, hogy a jelenség nem véletlen.

1999-ben a Cornell Egyetem két szociálpszichológusa, Justin Kruger és David Dunning kísérletekkel bizonyította be hipotézisét, mely szerint a kognitív képességeink és a kognitív képességeinkre utaló kognitív képességeink – magyarul, hogy mennyire gondoljuk magunkat okosnak – egy tőről fakadnak, és ellentétes az összefüggés köztük. Vagyis, ha okosak vagyunk, akkor butábbnak hisszük magunkat, ha pedig butábbak, akkor okosabbnak.

A szerzőpáros négy kísérletben mérte fel a Cornell Egyetem diákjainak a képességét, illetve a teljesítményükről szóló önértékelésüket. Olyan területen tették mindezt, ahol a hozzáértésnek komoly szerepe van, hogy minél tisztábban látszódjon a vélt és a valós kompetenciaszintjük közötti különbség.

Az eredmény látványos volt: a jó képességű diákok jellemzően úgy vélték, hogy tudásuk hétköznapi, nem kiemelkedő, más is tudja azt, amit ők. Alábecsülték a tudásukat. Ezzel szemben az adott témákhoz kevésbé értő hallgatók mindig túlértékelték a saját képességeiket – sőt, a leginkompetensebbek hitték magukról a legjobb képességeket!

Azt is megerősítette a kísérlet, hogy az inkompetens személyek lényegében bármely területen túl jónak hiszik magukat: a szövegértelmezésben, az orvoslásban, a vezetésben, vagy még az olyan sportokban is, mint mondjuk a sakk.

A felfedezés meg is kapta a “Dunning-Kruger-hatás” nevet. Szóval ezentúl, ha hallasz valakit batár nagy sületlenségeket összehordani a legnagyobb magabiztossággal, elég, ha csak elmormolod magadnak, vagy a veled összenéző ismerősödnek, hogy: “Dunning-Kruger”. Akiről szó van, az úgysem fogja érteni.

A vizsgálat eredménye ugyanakkor fontos problémákat is vet fel: vajon hány és hány fontos kijelentés és emberi sors ment már rossz irányba ezeknek az általánosan helytelen önértékeléseknek köszönhetően? Gondoljunk csak egy állásinterjúra, ahol az alanynak meg kell mondania, mit tart jó és rossz tulajdonságainak.

Forrás: portfolio.hu