17 zseniálisan szemtelen húzás főnökök és beosztottak között

Főnökök és beosztottak terén is jócskán vannak, akik megérik a pénzüket.

A munka hatékonyságának szempontjából mindig fontos, hogy jó viszony álljon fenn a főnök és a beosztottja között. Ez nem feltétlenül talpnyalást jelent, hanem azt is, hogy például a beosztott megengedheti magának a szurkálódást, ha felettese megterhelő feladatot ad ki neki.
Alább láthatsz 17 elsőosztályú húzást vezetőktől és dolgozóktól.

“Karácsonyi csúnya pulcsi-versenyt rendeztünk a főnökömmel.”

“A főnökömmel fogyókúra-versenyt tartunk. Ma van a szülinapom. Ezekkel érkezett.”

“Kértem egy faliórát az irodámba. A főnököm pedig azt gondolja, vicces.”

“A főnököm nem tetszett magának ezen a csoportképen és megkért, hogy csináljak valamit a Photoshop áldásos segítségével. Csináltam.”

“A főnököm kapott egy róla készült, klasszikus olajfestményt.”

“A főnököm kitett egy kamerát az irodánkba, hogy akkor is megfigyelhessen minket, amikor nincs benn. Én meg elé raktam ezt.”

“A főnököm szerint egy kicsit túl mély a dekoltázsom, de talált rá megoldást.”

“A főnököm ragaszkodik hozzá, hogy webkamerán át nézzük egymást a távmegbeszélések közben. Én meg ragaszkodom hozzá, hogy varázslójelmezben tegyem ezt.”

“A kollégám hegesztőként dolgozik. Szülinapjára ezt kapta a főnökétől.”

“A főnököm berendelt a szabadnapomon és kiadta, hogy rendezzem el a termet az értekezlethez. Elrendeztem.”

“A főnököm kifogásolta, hogy a beosztottainak túl hosszú a hajuk. Ez a nő megoldotta.”

“Megnyertem egy főnökömmel kötött fogadást. Ez várt az asztalomon. Az egész tartozása 1 pennysekből.”

“Amikor visszajöttem a Burning Man fesztiválról, ez a drogteszt várt a munkahelyi asztalomon.”

“Készpénzben kapom a fizetésemet. A főnököm azt hiszi, jó a humora… (1 dollárosok)”

“A főnököm megkért, hogy találjak valami megoldást arra, hogy távol tartsam az egereket a kábelektől. Kiraktam egy ‘Egereknek tilos a belépés’ táblát.”

“Erre a fotóra ébredtem reggel, ahogy ránéztem a telefonomra. A főnököm az…” (“Cssss! Aludj csak tovább!”)

“A főnököm enyhe célzása a zenei ízlésemre…” (“Viszlát, kegyetlen világ! Túl sokáig hallgattam Kelly kedvenc zenéit.”)

Forrás: Bored Panda