7 frappáns húsvéti vers, hogy ne csak a klasszikussal próbálkozz

Ismét itt van húsvéthétfő, szóval mielőtt nekivágnál a tojásgyűjtő körútnak, less el innen egy-két jó verset!

Már évszázados hagyomány itthon, hogy húsvéthétfőn a fiúk felmarkolják otthon porosodó pacsulijukat és nekivágnak a hölgyismerősök elhervadástól való megmentésének. A jó tettért cserébe rendszerint piros tojás,  jobb extrémebb esetben valamilyen zamatos házi pálinka a jussuk. Nem árt tehát az ajándékért keményen megdolgozni, de azon kívül, hogy a büdösödő löttyel lefújod a kiszemeltet, érdemes valamilyen frappáns verset is elszavalni előtte. Ez persze már nagyobb kihívás, hiszen az sem jó ha túl lapos sorokkal érkezel, de vigyázni kell a trágár szavakkal is, nehogy aztán üres kézzel távozz a lányos háztól. Ha idén is a klasszikus “zölderdőssel” próbálsz sikert aratni, inkább szánj erre a cikkre pár percet, hátha tudunk olyat mutatni, amellyel tuti sikerre vagy ítélve. Alább 7 locsolóverset gyűjtöttünk össze, amelyek mellőzik a nyomdafestéket nem tűrő szavakat, mégsem alszik el rajta a delikvens. Jó szemezgetést!

Ha esetleg szódával, vagy egy vödör vízzel érkezel, még hatásosabb lehet ez a két sorocska:

“Zölderdőben pirostojás, ibolya meg minden,
fogadjunk, hogy ha ott megállsz, eltalállak innen!”

Az sem árt, ha a sorok között magadat is fényezed egy kicsit:

“Okos vagyok, szép és laza,
locsoljak, vagy menjek haza?”

Sokszor elég, ha elmeséled, mennyit küzdöttél az odáig vezető úton:

“Zöld erdőben jártam,
lejártam a lábam,
a bokám is dagad,
locsold meg most magad!”

Színtévesztőként is jogod van tojáshoz jutni:

“Kék erdőben jártam,
zöld ibolyát láttam,
szemészetre holnap mennék,
de addig még locsolkodnék.”

Érdemes előre utalni az eszköz orrfacsaró bukéjára:

“Van nálam egy kis pacsuli, megöntözöm magát,
hogyha egy kis mázlija van, szereti a szagát.”

Megúszós verset is lehet választani a cél érdekében:

“A versem kicsit nevetséges,
de locsolnék, ha lehetséges!”

De legjobb, ha kész tervvel érkezel, abból baj nem lehet:

“Szeretnék egyet pálinkázni,
de ehhez neked el kell ázni.
Készítsd hát a poharam,
Meglocsollak, bogaram.”

Ha esetleg te is tudsz egy frappáns verset, nyugodtan oszd meg velünk, hátha hasznát vesszük. Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!

Képek: Pixabay