8 tünet, ami jelzi, hogy a tested segítségért kiált – A lábgörcstől a puffadásig

Ismerd fel a jeleket, amikor a tested üzenni próbál. Ezeket a tüneteket semmiképp se intézd el egy vállrándítással, ha nem múlnak el egy-két héten belül, akkor fordulj velük minél előbb orvoshoz.

Fotó: Freepik

Lábgörcs
Ha rendszeresen arra ébredsz, hogy görcsöl a lábad, akkor azzal azt üzenheti a tested, hogy vérkeringési problémáid vannak. Azt is jelentheti, hogy a gerincedben lévő idegek összenyomódnak, például egy hosszabb ülés vagy állás után.
Bizonyos ételek kívánása
Ha folyamatosan éhségérzeted van, vagy kifejezetten sajtokat kívánsz jobban, akkor kevés a szervezetedben az Omega3 zsírsav. Ha hiába fogyasztasz több sajtót, zsírosabb túrót, nem múlik el, érdemes táplálékkiegészítő segítségével pótolni a hiányt. A cukros ételek kívánása pedig a vércukorszinted leesését jelezheti.
Száraz bőr
Főleg télen fordul elő a kinti hideg, illetve a benti száraz levegő miatt. Ha jelentkezik ez a kellemetlen tünet, fogyassz sok olajos magot és igyál sok folyadékot, főleg vizet. Bár télen igazán jól tud esni a meleg fürdőzést, egy kis időre mellőzd és inkább egy gyors zuhannyal frissülj fel, majd hidratáld a bőröd.
Krónikus fejfájás
A legtöbb esetben elég meginnod egy nagy pohár vizet, a fejfájásodat a dehidratáció okozta. Ezen kívül kiválthatja még stressz, fronthatás, feszültség, de komolyabb betegség is lehet a háttérben. Ha nem múlik el, mindenképp keres fel egy szakorvost vele.

Fotó: Pixabay

Töredezett hajvégek
Főleg a nőket érinti a probléma a hajfesték vagy egyéb vegyi anyagok hatásaként. A hosszabb haj is könnyebben sérül, ritkábban járnak vele fodrászhoz, mint egy rövid haj karbantartásáért. De ezektől függetlenül is lehet töredezett a hajad, ha nem táplálkozol rendesen, és valamilyen vitaminhiány lép fel.
Töredezett körmök
Ebben az esetben is szerepet játszik a vitaminhiány, vagy a körömlakkok sűrű használata. Jelezhet azonban pajzsmirigy betegséget is. Ha egészségesebben táplálkozol és egy darabig nem fested a körmöd, de a helyzet nem javul, mindenképp vizsgáltasd ki magad.
Rossz lehelet
Több minden kiválthatja. Lehet, hogy csak kiszáradt a szád, de jelezhet rossz emésztést is. Nem megfelelő szájhigiénia esetén is előfordulhat, érdemes a fogmosás után szájvízzel is öblögetni, vagy átnézetni a fogakat, hátha valahol van egy fogászati góc, ami még nem okoz fájdalmat.
Puffadás
Vagy túl gyorsan eszel vagy az emésztésed nem megfelelő. Okozhatja még stressz, vagy az alacsony gyomorsavszint is. Fordulj mielőbb orvoshoz, ha gyakran előfordul, és nem segít az sem, hogy jobban megrágod az ételeket.
Forrás: Blikk Rúzs