Úgy kezelte a hisztiző kisunokáját a boltban a nagyapa, ahogy senki más

Tízpontos technika!

Megvan az a tipikus helyzet, amikor bemész a boltba, odalépsz a pénztárnál álló sorhoz, és azon kapod magad, hogy a többi vásárlóval együtt azt az egyetlen nagyon hangos, nagyon szófogadatlan, csokiért és cukorkáért hisztiző gyereket figyeled? Meg azt, hogy hogyan próbálja kezelni a kínos helyzetet a vele lévő felnőtt?
Egy nagypapa rendkívül találóan kezelte, amikor 3 éves unokája rázendített. Mindezt egy női szemtanú mesélte el, aki a szokott módon figyelte és hallgatta a szituációt.

Szóval, a kissrác megállás nélkül sírt az édességekért, és nem volt képes egy helyben maradni. A nagyapja először ezt mondta:

“Nyugi, William, már mindjárt végzünk. Nyugi, öcskös.”

A gyerek azonban egy pillanatra sem állt le, csak még jobban felhergelte magát.

“Semmi baj, William, már csak pár perc, és itt se leszünk. Tarts ki.” – folytatta az idős férfi.

A hároméves ekkor már magánkívül volt, a bevásárlókocsiból kezdte el kidobálni a termékeket.

A nagyapa azonban továbbra is csak annyit mondott:

“William, William, nyugi haver, ne húzd fel magad. 5 perc múlva otthon leszünk, nyugalom.”

A nőt, aki mindennek szemtanúja volt, teljesen lenyűgözte az idős férfi türelme. Nem is bírta ki: odalépett hozzá, hogy elmondja neki, mennyire nagyra tartja ezt az önuralmat.

A férfi csak annyit felelt neki: “Nem a gyerekhez beszéltem. Én vagyok William. Az ő neve Kevin.”

Forrás: Bored Daddy

Kiemelt kép: Thinkstock