Gigászi harcsát fogtak Baranyában a jeges vízből

A horogra akadt jószág testhosszának egy kosárlabda játékos is örülne.

A kapitális fogásról a Merenye Horgásztó adott hírt Facebook-on, azt is megtudtuk, milyen ötlet vezetett ahhoz, hogy horogra akadt a 95 kilogrammos, 225 cm hosszú kapitális harcsa.

” Előzőleg lemondtam a horgászatot a sok melóm miatt, de mikor megjelent nálunk barátom teljes menetfelszerelésben, tudtam hogy eldőlt: nem hagyhatom ki ezt a pecát. Talán valahol belül éreztem, hogy nem mindennapi éjszakában lesz részünk.
Kifelé menet a szél még apró jégtáblácskákat tolt a vízfelszínen jelezve hogy itt nemrég még összefüggő jégtakaró volt.
A hátsó sekély gyorsabban melegedő vizet céloztuk meg, bízván abban hogy a táplálék halakat majd követik a ragadozók is. Még világosban láttunk néhány menekülő kis kárászt ami azt jelezte hogy jó helyen vagyunk. Szórvány rablások és rengeteg dobás után, kicsivel éjfél után jött a kapás amit kb 40 perces kemény fárasztás követett. Az eredmény egy gyönyörű harcsa.”

2018 03 11-én Őze Pisti barátommal indultunk az idei első kimondottan harcsapergető éjszakának. Előzőleg lemondtam a…

Közzétette: Merenye Horgásztó – 2018. március 13.

Forrás: Facebook