Kétszer aludni egy éjszaka alatt? Őseink is így csinálták!

Ma már azt tekintjük normálisnak, ha át tudjuk aludni az egész éjszakát – azonban nem volt ez mindig így.

Ahhoz, hogy a szervezet megfelelően, energetikusan tudjon működni egy nap során, arra van szükségünk, hogy 7-9 órát aludjunk éjjel. Ez annyira természetesnek tűnik, hogy fel se merül bennünk, hogy elődeink nem teljesen ezt a gyakorlatot folytatták.

Az ipari forradalom előtt az emberek alvási szokásai egészen máshogy alakultak, mutat rá Roger Ekrich történész. A téma feltárására korabeli naplókat, bírósági iratokat, orvosi feljegyzéseket és irodalmi műveket tanulmányozott.

Kutatásai során kiderült, hogy elődeink két szakaszban aludták át az éjszakát. Este lefeküdtek és 4 órát aludtak. Majd felébredtek és 1-2 órán át ébren voltak. Ezután egy újabb 4 órás periódusban aludtak napfelkeltéig. Az ébren töltött órákat általában kihasználták, ritkán maradtak az ágyban. Beszélgettek a szomszédokkal, kimentek wc-re, olvastak, levelet írtak. Természetesen volt, aki szexuális tevékenységre szánta ezt az időt, és olyanok is, akik mély imádságba kezdtek.

Fotó: Pixabay

Ez az alvási gyakorlat kb. a XVII. század vége felé kezdett elkopni a nyugaton, majd a XX. századra el is tűnt teljesen. Ennek oka a közvilágítás fejlődése, a lakások jobb megvilágíthatósága, az üzletek és vendéglátóhelyek hosszabb nyitvatartása volt többek között. Napjainkban már csak a délutáni szieszta őrzi a két fázisos alvás emlékét, már, ahol ez belefér a menetrendbe.
A testünk nem felejt
Bár a szokásaink megváltoztak alvás terén a civilizáció hatására, testünk nem felejt. Ezt egy kísérlet is bizonyítja, amit egy amerikai pszichológus, Thomas Wehr végzett el 1990-ben. Egy hónapon keresztül figyelt meg egy csoportot, akiket 14 órára egy sötét szobába terelt. Itt nem voltak az otthonukban fellelhető alvás zavaró tényezők, például elektronikai eszközök. A vizsgálati időszak végére mindenkinek kialakult egy alvási ritmusa. Ez nem volt más, mint az ipari forradalom előtt gyakorolt kétszer 4 órára osztott alvás, megszakítva egy-két órás ébrenléttel. Azt is megfigyelte, hogy a két alvás között ébren töltött időt nagyon nyugodt, szinte meditatív állapotban töltötték a résztvevők. Semmi nyoma nem volt annak a frusztrációnak, amit manapság azok éreznek, akik megébrednek az éjszaka közepén. Nem csak laboratóriumi környezetben valósítható meg ez a fajta alvási ritmus. Ha szeretnéd kipróbálni te is, hogy nálad is kialakul-e egy idő után, akkor ne használj este világítást, se mobiltelefont, semmiféle zavaró tényezőt. Szükséges még hozzá hosszabb sötét periódus, így a téli időszakban érdemes ezzel kísérletezni. A kutatás és a kísérlet is azt bizonyítja, hogy ez a fajta alvásrend is természetes, persze nem feltétlenül kell erre törekedni. A két fázisos és a mai életvitel során kialakult 8 órás egyfázisos alvás is megfelelő a szervezetnek.
Forrás: Házipatika